Tiltakoznak

2023.01.17. 16:00

A gazdáknak nem tetszik az új adó

A földtulajdonosok tehernek érzik, az önkormányzatnak viszont szüksége van a bevételre.

HE

Fotó: MW

Agrárpetícióval tiltakozik a Nemzeti Agrárkamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) az új földadó ellen. Hódmezővásárhely közgyűlésének rendelete szerint minden 4 hektár feletti földtulajdonosnak hektáronként évente 9990 forint földadót kell megfizetnie. Jelenleg több ezer gazdát érinthet a döntés, melyet más önkormányzatok is bevezethetnek.

Nem hiányzik

Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke lapunknak jelezte, hasonló problémájuk van a gazdáknak térségünkben is. 2022 végén az encsi képviselő-testület fogadta el a termőföldadóról szóló helyi rendeletet. Ennek értelmében a szántó művelési ág esetében évente 2 forint/négyzetméter, az erdő művelési ág esetében évente 1,5 forint/négyzetméter, a rét, legelő, gyep esetében pedig évente 1 forint/négyzetméter lesz az adó mértéke. Az encsi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező adóalanyokat 50 százalékos kedvezmény illeti meg.

– Az érintett, encsi gazdák és földtulajdonosok is tiltakoznak, mert úgy vélik, ez a plusz teher egyáltalán nem hiányzik nekik. Bár az adót a föld tulajdonosára vetik ki, de ő valószínűleg ráterheli majd a bérlőre, azaz a gazdálkodóra, így a végén az adó beépül majd a mezőgazdasági termékek árába. Végül a fogyasztó lesz a legnagyobb vesztese az adó kivetésének. A mezőgazdaságból élők nehéz éven vannak túl, és a mostani sem lesz könnyebb. Magas az üzemanyag és az import termékek ára, már most megkérdőjelezhető, hogy nyereséges vagy veszteséges lesz-e a termelés. Az elmúlt évi aszály nagyon sok gazda pénzügyi lehetőségeit kimerítette. Drága a műtrágya, a növényvédőszerek és a gépalkatrészek is. Emelni kell az alkalmazottak munkabérét, és utánuk befizetni a közterheket. Tehát a pluszadó egyáltalán nem hiányzik a gazdáknak – hangsúlyozta Taskó József, aki azt javasolja a gazdáknak, hogy írják alá a NAK és a MAGOSZ által indított petíciót a www.agrarpeticio.hu oldalon.

Két új adó

– 2022 novemberében két új adó bevezetéséről döntött az encsi képviselő-testület – mondta lapunknak elöljáróban Mikola Gergely, a város polgármestere. – Az egyik a telekadó, a másik pedig a települési adó. Ez utóbbi vonatkozik a földekre. A már meglévő adóink felülvizsgálatára és újak bevezetésére azért volt szükség, mert az energiaválság miatt a kormányzattól saját bevételeink növelésére kaptunk javaslatot. Ez az önkormányzati vagyontárgyak eladásával vagy az adók emelésével, racionalizálásával lehetséges. Azért is most történt az új adók kivetése, mert 2020 márciusától 2022 december 31-éig nem lehetett az adónemeket módosítani. Több abaúji településen már 2016-ban és 2017-ben kivetették a települési adót. Ez a kormányzat által támogatott lehetőség, abból a célból, hogy az önkormányzatok stabilizálják a költségvetésüket. Tudjuk jól, hogy a háború és az energiaválság miatt a kormányzat lehetőségei, mozgástere jelentősen csökkent. Ezt mi megértjük, ezért törekszünk saját bevételeinket növelni. Az állami és az uniós alaptámogatás egy hektár területre 70 ezer és 120 ezer forint között mozog, akkor nem hiszem, hogy az 5-15 ezer forintos adókivetés veszélyeztetné a mezőgazdasági vállalkozók mindennapjait – vélekedett a polgármester.

Próbaév

Hozzátette: neki nem jelezték az encsi mezőgazdasági vállalkozók, hogy problémát jelent számukra az új adó, azonban a város egyik képviselőjét már keresték ezzel a problémával. Mikola Gergely javaslata az, hogy legyen ez az év próbaév, aminek a végén kiderül, hogy valóban nagy nehézség-e az új adó megfizetése.

A polgármester hangsúlyozta: az települési adó bevételéből a lakosság által jelzett problémákat oldják majd meg, olyanokat, amelyeket nem támogatnak pályázatok. Valamint a gazdálkodókat is segítik oly módon, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő mezőgazdasági földutakat megújítják, karbantartják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában