Árak

2022.10.15. 13:30

Tojásár, 20 forintos ugrással

A fogyasztói ára szinte pontosan olyan mértékben nőtt, ahogyan az áramé és a gázé, valamint a takarmány-alapanyagoké.

ÉM

Tojásárak Miskolcon a Búza téri piacon a tojás világnapján

Fotó: Bujdos Tibor

 

Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére, az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb – hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) közleményében. Kiemelték, hogy a tojástermelők a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre. A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan olyan mértékben, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak – tették hozzá. 

Csökkenő termelés 

A miskolci Búza téren néztük meg közelebbről a helyzetet pénteken, a hagyományos nagybevásárlás napján. 

Három méretben volt kapható a tojás a Szerencsi Tojás üzletében. Az S méretű 65 forintért, az M-es 85-ért, az L-esn 79-ért. Kicsit lehetett spórolni a S-es fóliással: a 30 darabos fóliás kiszerelés 63 forintra jött ki. Az általunk kérdezett vásárlók szerint az elmúlt három hétben volt egy 20 forintos "ugrás", de ez minden árusítóhelyen tapasztalható. A nagy áruházakban esetenként még a 100 forintot is meghaladja a darabár - tanúsítja egyikük. 

– A tojás a legolcsóbb fehérje forrás – határozta meg Szabóné Görög Zita, aki a Sajóládi Gyömrő pusztai telep boltjának vezetője. Megemelkedtek a takarmányárak, az energia, a csomagolóanyag költsége – indokolta az áremelkedést. Egyáltalán nem csökkent a vásárlás, inkább növekedés tapasztalható a keresletben – tudtuk meg.

Piroska rendszeresen ugyanazon a helyen veszi a tojást. Érzékelte az áremelkedést, de szerinte eltörpül a többi ennivaló árváltozása között: volt, hogy duplájára ment fel az ár. 

Nem lehet megunni

- A legtöbbféleképpen elkészíthető, laktató, soha nem lehet megunni - jellemezte a tojást. 

Gábor őstermelőknél vásárolja a sárgahéjút, ott bizony 100 forintot is eléri a friss termék ára és nagyon résen kell lenni, mert hamar elkapkodják - osztotta meg tapasztalatait. 

A Tojás szövetség adatai szerint egyébként nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál hét százalékkal kevesebb. A visszaesés oka elsősorban a madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés volt. 

Prognózisuk szerint az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi. Háztáji gazdálkodóktól további csaknem 600 millió, importból 480-500 millió tojás kerül évente forgalomba Magyarországon. 

A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele 2021-ben 33,24 milliárd forint volt az előző évi 25,4 milliárd forint után. 

A tojás világnapján

A Magyar Tojásszövetség a Tojás világnapja (minden év októberének második péntekje, az idén ez október 14-én volt) alkalmából kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy mint minden élelmiszer esetében, a tojásnál is érdemes előnyben részesíteni a hazai termelésűt. Az elmúlt évben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a magyar lakosság fejenként évente átlagosan 240 tojást fogyasztott. Az adat 2014 óta folyamatos, kismértékű növekedést mutat, de az elmúlt 30 évben ennél lényegesen magasabb is volt már – áll a szövetség közleményében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!