Stelázsi

„Úgy kell élnünk, mint a nagyanyáink”, állapított meg a piacon az egyik kereskedő. Amit tudunk, mindent spájzoljunk be télre, szólt a jó tanács, mert egyáltalán nem biztos, hogy a hideg hónapokban azt főzünk majd, amit akarunk. Mégpedig azért, mert nem kapjuk meg a hozzávalókat. Ha pedig megkapjuk, nagyon drágán. Pedig az árak már így sem barátiak, sokkal inkább riasztóak. Nem volt jó hozzánk se a nyári időjárás, se a külpolitika. Mind az árak felfelé ívelését eredményezte.

Irigykedve gondolok nagymamám spájzára. Volt abban egy zöldre festett stelázsi, (ő hívta így) amin a nyár végén már ott sorakoztak a befőttes és szörpös üvegek, természetesen tele a nyár gyümölcseivel, gyümölcslevével. Nagymama készített mindig egy kis borocskát is, méghozzá ribizliből, hogy ha vendégek jönnek, legyen mivel megkínálni őket. Krumplija is volt nagy zsákkal, a babot, a diót kosárban tartotta, és amikor beérett a birsalma, gyümölcssajtot készített, mert az sokáig elállt.

Jó volna most az a teli stelázsi, aminek birtokában már nem kellenek a téltől tartanunk.