31. Farmer-Expó

2022.08.05. 16:00

Hidegvérű lovak és drónok az expón

Minden évben az adott, a gazdákat érintő égető problémákra keresik a választ a rendezvény szakmai programjain.

SzT

Sajtótájékoztatón ismertették az expó programját. Fotó: MW

Idén is magas színvonalú szakmai és a laikus közönséget megszólító színes programokkal készülnek a szervezők a 31. Farmer-Expóra – hangzott el a csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón. A gazdáknak szóló előadások és kerekasztal-beszélgetések a jelenlegi kiszámíthatatlan környezetben próbálnak kapaszkodókat adni; kiemelt téma az öntözés, az állattenyésztés új szemlélete, újdonságként drónbemutatók lesznek, valamint a hidegvérű lovak tenyésztői találkoznak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az augusztus 17–20-ig tartó rendezvényen.

Változatos programok

Vaszkó László vásárigazgató elmondta, hogy a megnyitót ezúttal is színesíti majd a Magyarok Kenyere program, és folytatódik a tavaly útjára indított Karneváli Lovas Kupa Fogathajtó és Díjugrató Verseny. A közönség körében várhatóan idén népszerűek lesznek a lovasbemutatók, fogathajtások, valamint a pásztorkutyák megmérettetése.

– Minden évben az adott, a gazdákat érintő égető problémákra keressük a választ a rendezvény szakmai programjain. Most azt mondhatjuk, minden a kiszámíthatatlanságról szól, márpedig a tervezhetőség rendkívül fontos az agráriumban. Nem tudjuk, mi fog történni, egyszerre van jelen több válság: a szomszédban zajló háború, évszázada nem tapasztalt aszály, magas infláció és egy nagy-nagy piaci kiszámíthatatlanság – jelentette ki Vaszkó László vásárigazgató csütörtökön egy belvárosi étteremben, a 31. Farmer-Expo beharangozó sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a növénytermesztési kerekasztal-beszélgetésen az ágazat kihívásai kapcsán fejtik ki véleményüket a világpiaci folyamatokra is rálátó résztvevők. Köztük lesz olyan cég képviselője, mely évente 1 millió tonna gabonát dolgoz fel; olyan, aki a növényvédőszer-piacot ismeri, és egy klímakutató is. Erre a programra előzetesen online már száz gazda jelentkezett be.

A zöldség-gyümölcs ágazatban a téma a víz. A szántóföldi zöldségtermesztés víz és hozzáadott víz nélkül nem működik; vajon lesz-e a korszerű almáskertek, a szántóföldi paradicsom- vagy uborkatermő területek számára megfelelő mennyiségű víz, és ha nem, mit lehet tenni – erre a kérdésre igyekeznek majd válaszolni az augusztus 18-ai Hortico-fórumon.

– Tíz éve mondjuk, hogy a magyar állattenyésztés válságban van, de mindig sikerül valahogy túlélni. Ugyanakkor látjuk, vannak vállalkozások, amelyek másként állnak hozzá, és nagyon sikeresek. Ebben a változó, nehéz piaci helyzetben őket is ugyanúgy sújtja a magas takarmány- vagy energiaár, ők mégis más eredményeket érnek el. Azt fogják elmondani, ők hogyan csinálják – ajánlotta Vaszkó László az állattenyésztési kerekasztalfórumot.

A rendezvény unikumának nevezte a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület rendezvényét. Mint mondta, a magyar hús- és hidegvérű ló reneszánszát kezdi élni, és a tenyésztő­szervezet itt tartja majd első nagyobb bemutatkozását, mintegy negyven lóval; a program „nagyon érdekes és izgalmas színfoltja” lesz a kiállításnak. Említette még a juhtenyésztők workshopját, valamint a sertésszakmai fórumot, középpontjában a takarmányozás kérdéseivel.

Vaszkó László kiemelte a mezőgazdasági gépforgalmazók jelenlétét, akiknek nagy része képviselteti magát a Farmer-Expón. Mint mondta, ha egy gazdálkodó bármit vásárolni szeretne, azt itt megtalálja, és legalább 4-5 fajtából válogathat, legyen szó például traktorról, ekéről vagy kombájnról. Új elemként jelennek meg a kiállításon a jövő technológiáját jelentő drónok, melyek a precíziós növénytermesztésben nélkülözhetetlenek.

A laikus közönség körében mindig népszerűek az állatbemutatók, idén többek közt 150 lovat láthatnak majd, és – egyedülálló módon – várhatóan hét darab, 4-5-ös lovasfogat lesz együtt. A Debrecen város és a Farmer Expo szervezői által tavaly alapított díjugrató és fogatverseny folytatódik, de emellett fogathajtás mindennap lesz.

Új elemként láthatnak az érdeklődők drónbemutatót, valamint pásztorkutya-fajtabemutatót is, utóbbi bizonyára sikert arat majd a gyerekek körében, és egyfajta hagyományteremtő szándékkal emelték be a programba.

Elhangzott még, hogy idén már online is lehet jegyet vásárolni, ami megkönnyíti a látogatók számára a belépést.

Erdélyi gazdák érkeznek

Kissné Gyarmati Ágnes, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) megyei igazgatója beszámolt arról, hogy kiállítóként és szakmai programokkal is jelen lesznek a rendezvényen. Kiemelt témájuk a 2023-tól induló támogatási rendszer, ezen belül is a zöldtámogatások. Idén is színesíti az expó megnyitóját a Magyarok Kenyere program: – Hajdú-Biharban is gyűjtik a gazdák nagy erőkkel a búzát minden évben. Ezúttal sajnos fele termés van, de azt látjuk, hogy az összefogás ereje nem csökken – hangsúlyozta a megyei vezető.

Elmondta, hogy találkozót szerveztek erdélyi gazdaszervezetek képviselőnek kifejezetten a Farmer-Expóra, ahol rövid idő alatt a legtöbb értéket kaphatják ők is, üzletet és kapcsolatokat építhetnek a rendezvényen. A találkozó kiváló lehetőség arra, hogy az ott is, itt is működő falugazdász-hálózatokról tapasztalatot cseréljenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!