Mézes élet

2022.08.05. 17:30

A mézpiac is megérezheti az aszályt

Felemás az év: akácméz van elég, sőt. A nyári méhlegelőkre viszont hatást gyakorolt a szárazság.

Detzky Anna

Az aszály hatása biztosan kedvezőtlenül érinti a méhek betelelését és tavaszi állapotukat is a szakértő szerint

Fotós: Shutterstock

Felemásra sikeredett a hazai méhészek termelési szezonja a szakértők szerint az idén. A repce és az akác mézelés szépen alakult, azonban az aszály alaposan rányomta a bélyegét az úgynevezett nyári méhlegelőkre.

Kevesebb a virágpor

- Most még nem tudjuk pontosan, hogy milyen lesz a jövő évünk, de azt már kijelenthetjük, hogy az aszály hatása biztosan kedvezőtlenül érinti a méhek betelelését és tavaszi állapotukat is. Idén annyi akácméz termett, mint az ezt megelőző két évben összesen. Viszont a virágméz alapját adó napraforgóból csak harmad annyi, mint egy átlagos évben – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. - A nyári fajtamézek közül egyedül az ezüst hárs mézelt jól. Viszont a többi, mint a káposztarepce, a szelídgesztenye, a selyemkóró és a facélia mézelése messze átlag alatti lett.

Csökkent az export

A hazai mézfogyasztás egyelőre nincs veszélyben.

- Hazánkban 20 ezer méhész 1 millió 200 ezer méhet tart. Ezekben a kedvezőtlen években is termelnek annyit, amennyire hazánknak szüksége van. Viszont a világpiacon óriási a kereslet a természetes mézre. Az Európai Unió a legnagyobb mézfelvásárló térség a világon. Az elmúlt öt évben a legnagyobb beszállítója Ukrajna lett 65-70 ezer tonna mézzel. Jelenleg az ukrán mézkiszolgálás akadozik. Tehát a magyar termelők számára most nagyon nem jól jött ez az aszály és a gyenge termés, mert a mi exportunk is csökkent. Mindezek mellett napjaink legnagyobb problémája, hogy nincs elég virágpor a méhek teleléséhez. Idén augusztusban születnek meg azok a méhek, amelyek több mint fél évig fognak élni. Ők telelnek át és ők nevelik fel az első új generációt tavasszal. Azonban, ezeknek a méheknek az aszály miatt nem áll rendelkezésre a természetben elegendő virágpor és nektár a tökéletes kifejlődésükhöz, ami óriási probléma – fejtette ki az OMME elnöke.

Sok méhcsalád pusztult

Jó évet zártak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei méhészek, ami az idei méztermelést illeti. De a jövőt illetően sok a bizonytalanság.

- Megyénkben körülbelül 1 500 méhészet van, 87 ezer méhcsaláddal. A méhészetek eltérő nagyságú méhállományokkal dolgoznak. Különböző okok miatt körülbelül 20 ezer méhcsalád pusztult el az idei év tavaszára, ami jelentősen meghaladja a téli veszteségeket - tájékoztatott Farkas János, az OMME Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szaktanácsadója.

- Aggasztó jelenség az is, hogy a felvásárlók részéről eddig csekély a kereslet a jó minőségű akácmézünkre. A korábbi években már a pergetés környékén megkezdődött az akácméz felvásárlása, idén pedig több hónap elteltével még árral sem jöttek ki. Az aszály a megye méhlegelőit is érinti, az akácosokban bekövetkezett károkat csak jövőre fogjuk látni. Régen nem volt rá példa, hogy nyáron elsárgultak volna a fák. A méhészetek jelentős bevételét az akác méztermés adja. Ehhez jön hozzá még az egyéb mézek értékesítése, mint például a repce és a napraforgó, amiből szintén jelentős méztermés szokott lenni megyénkben. A mezőgazdasági területeink nagy részén sem folyik öntözés, így a napraforgó táblákat is jelentősen érintette az aszály. Idén jóval kisebb méztermést adtak, mint az elmúlt években. A megye hegyvidéki területein hársas erdőállományok is előfordulnak, amelyek némi hársmézet is adnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában