Agrárszektor

2022.03.03. 10:30

Jól teljesített a mezőgazdaság

Kétszázmilliárd forint támogatást kapott megyénk az elmúlt két évben a Vidékfejlesztési Programban.

Detzky Anna

A magyar agrárszektor szép eredményeit értékelték a „Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért!” című sajtótájékoztatón 2022. március 1-jén, Bükkábrányban. Az esemény és az ezt követő gazdafórum a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szervezésében a helyi könyvtárban valósult meg. 
 

Munkahelyek születtek 
 

– Európában az első körökben érte el a magyar gazdaság a világjárvány ellenére azt a teljesítményt, ami a válság előtt volt. Túl vagyunk a gazdaság visszaesésén – mondta Tállai András miniszterhelyettes, államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. – A munkanélküliek száma is csökkent. A kormány különösképpen támogatja az új munkahelyeket teremtő munkáltatókat. Ez kiemelten igaz az agrárszektorra, hiszen a mezőgazdaság határozza meg az ország élelmiszer-ellátását. 
 

Támogatás a megyének 
 

A kormány azon munkálkodik, hogy a magyar élelmiszeripart önellátóvá tudja tenni. 


– A Vidékfejlesztési Program keretében az elmúlt két évben 2900 milliárd forintot biztosítottunk a gazdálkodók és a vidéki önkormányzatok részére. Ebből 200 milliárd forint jutott el Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe – ismertette dr. Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős államtitkár. – Több mint 20 ezer kedvezményezett volt. 69 piac és önkormányzat kapott 2 és fél milliárd forint támogatást. 145 település a külterületi mezőgazdasági útjainak a fejlesztésére 11 milliárd forinthoz jutott hozzá. 156 településnek az önkormányzati ingatlanjain végeztek energetikai korszerűsítést, vagy civil szervezetek és történelmi egyházak épületeit újították fel. 
 

Tízszeres forrásból 
 

A megyénkben élő gazdák hagyománytisztelők, de innovatívak is, és keresik a fejlődés lehetőségét. 


– A magyar gazdák a 2014–2020-as időszakban sikeresek voltak a hazai élelmiszer-termelésben, de az exportunk is meghaladja a 10 milliárd eurót – emelte ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke. – Megfelelő jogszabályi keretet alakítottunk ki a mezőgazdaság részére. Az unióban vitákat folytattunk, hogy ne csökkentsék a gazdáknak járó támogatásokat. A magyar kormány a 14 százalékos nemzeti támogatást felemelte 80 százalékra a jelenlegi ciklusban. A Magosz és a NAK a napokban élelmiszergyűjtést indított a háború sújtotta területen élők számára. 


– Megyénkben változatos mezőgazdasági termelés folyik közel 308 ezer hektáron, ami a természeti adottságok miatt alkalmazkodást, odafigyelést és kreativitást igényel. A kamarának a megyében 19 871 aktív tagja van, őket 40 fős falugazdász-hálózat segíti. Mezei őrszolgálatot és jégkármentesítő rendszert is működtetünk – foglalta össze Taskó József, a NAK megyei elnöke. 
 

(A borítóképen: A gazdafórumon az agrárszektor helyzetét elemezték)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!