Fórum

2022.03.26. 20:15

A vidék is erősíti Magyarországot

Edelény - Az idei évtől több, mint 4000 milliárd forint jut a vidék- és az agrárium fejlesztésére – hangzott ez azon az edelényi fórumon, amelyen a kormányzatnak a hazai agrárium nemzetstratégiai szemléletéről és a mezőgazdasági termelőknek jutó támogatásokról is szó esett.

Méhes László

A rendezvényt köszöntő Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: csak akkor lehet erős Magyarországról beszélni, ha erős az ennek hátterét biztosító vidék is.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Taskó József bevezetőjét követően Papp Zsolt vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a 2023-tól induló közös agrárpolitikához kapcsolódó az új támogatási rendszerről adott tájékoztatást. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Jakab István ehhez kapcsolódó előadásában kiemelte: Magyarország a kétéves átmeneti időszak alatt minden lehetőséget kihasznált, hogy segítse a vidék mezőgazdasági termelőit. A nemzeti támogatások arányát 80 százalékra emelte, azaz minden tíz forint vidékfejlesztési forrásból 8 forint a kormányzattól érkező nemzeti támogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!