Szőlészet

2022.01.25. 19:00

A helyes metszés jobb bort eredményez

Második alkalommal tartják meg Mádon az innovatív szőlőmetszés kurzust.

Balogh Csilla

Forrás: Mádi Bor Akadémia

Hamarosan elkezdődik a szőlőmetszés ideje. Érdemes elsajátítani ezzel kapcsolatban néhány, a világ számos országában már bevált szokásként alkalmazott, nálunk talán még újdonságként kezelt, úgynevezett innovatív szőlőmetszést, amelynek gyakorlati és elméleti kurzusát február 17-én, 18-án és május 19-én rendezik meg a Mádi Bor Akadémia és az olasz Simonit & Sirch tanácsadó cég közös szervezésében. 

 

Az előadás helyszíne a Mádi Bor Akadémia Borsay-kastélyban lévő oktatóközpontja, míg a terepi gyakorlatoknak a Disznókő borászat, a Zsirai-, a Szepsy-, valamint a Sauska-pincészet szőlőültetvényei adnak helyet Mádon. 

 

– A kurzuson a résztvevők megtanulnak úgy metszeni, hogy figyelembe veszik a szőlő fiziológiáját és nedvkeringésének útját, amellyel javítható a növény szerkezete, biztosítható a szőlőültetvények hosszú élete, de kulcsfontosságú az állandó hozam eléréséhez is – nyilatkozta lapunknak Kémeri Péter. A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiájának szakmai ügyvivője elmondta, hogy az észak-olaszországi Friuli régióból származó névadók, Marco Simonit és Pierpaolo Sirch csaknem 15 év alatt közösen fejlesztették ki egyedülálló metszési módszerüket, amely a nedvkeringés megfigyelésén, a kontrollált növekedésen és a metszési sebek, illetve azok méretének csökkentésén alapul. 

 

A tanácsadó cég olyan új megközelítést oktat a résztvevőknek, amely a szőlő természetes habitusából kiindulva a legkisebb beavatkozással, a legkisebb vágásfelülettel igyekszik kialakítani a fás részeket, a törzseket, a karokat, a termőalapokat. 

 

– A metszéssel úgy irányítják a növény vegetatív növekedését, hogy az erősebb, hosszabb élettartamú tőkéket eredményezzen, amelyek képesek magasabb minőségű gyümölcs létrehozására, ami által magasabb minőségű borok születnek. A módszer jelentősen javítja a tőkék egészségi állapotát, melyek így képesek a klímaváltozás jelentette kihívásokra is megfelelően reagálni – magyarázta Kémeri Péter.

 

A szőlősebészet

 

– A metszésmód középpontjában az akadálytalan anyagáramlás áll – mutatott rá Kémeri Péter. – Ez azt jelenti – mondta –, hogy a metszés koncepciója alapján az optimális nedvkeringés kialakításával és fenntartásával biztosítható a tőkék egészségesebb és hosszabb élete, minimalizálható a vágási sebek száma és mérete, de hatékonyan védekezhetünk a tőkebetegségek kialakulása és terjedése ellen is. Az úgynevezett szőlősebészetnek nevezett eljárások megoldást jelentetnek a tőkék száraz rothadás (ESCA) betegségének kezelésére. 

 

A gyakorlatot Fendrik Zsóka, a szaktanácsadó team egyetlen magyar tagja tartja. Magyarországon kívül Ausztriában, Dél-Afrikában is oktat szőlészeti szakembereket.

 

(A borítóképen: Bemutató az új szemléletű metszésből)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!