TOP100 kiadvány

2021.11.11. 16:10

A megye gazdaságának főszereplői

Bemutatták az Észak-Magyarország gondozásában megjelent TOP100 kiadványt.

Fotó: Kozma István

A Borsod-Abaúj-Zemplén gazdasági életének legjelentősebb szereplőit a közvéleménnyel megismertető TOP 100 kiadványt konferencia keretében mutatták be a DVTK Stadion rendezvénytermében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatósága és az Észak-Magyarország együttműködésében megjelent kötet a megyei székhelyű vállalkozások rangsorát a 2020-ban elért nettó árbevétel és az átlagos állományi létszám alapján állította össze. Az éves értékesítés alapján a legtöbb bevételt az előző üzleti évben a BorsodChem Zrt. érte el, míg a legnagyobb foglalkoztatónak a B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. bizonyult.

(A teljes listát az Észak-Magyarország pénteki lapszámának TOP 100 mellékletében közöljük.)

A TOP100 megjelenése alkalmával rendezett gazdasági fórumon Alakszai Zoltán, a megyei kormányhivatal vezetője köszöntőjében Magyarország gazdaságpolitikájáról szólva kifejtette: a pandémia okozta világválságra a kormány a hazai vállalkozások terheinek csökkentésével és a munkahelymegtartó támogatások bevezetésével válaszolt. Tavaly a vállalkozásoknál 1700 milliárd forint fejlesztés indult el, és a jövőbe tekintő beruházásösztönző programokban Borsod-Abaúj-Zemplén is előkelő helyen szerepel. Harmadik helyen áll a befektetők körében. Értékelése szerint lehetőséget kínál ez arra, hogy a megye gazdasági szereplői is hozzájáruljanak ahhoz, hogy hazánk egyik nyertese legyen a kibontakozó új világgazdasági korszaknak.

A legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozások szerepe és súlya az előző évben tovább erősödött. Erről már Kovácsné Fecz Csilla, a NAV megyei igazgatója tett említést. Az adóhatóság adataiból kiderül: tavaly a 100 legnagyobb vállalkozás produkálta a megyei GDP 77,6 százalékát. Ahhoz, hogy a toplistába bekerüljön egy társaság, 2020-ban legalább 3453 millió forint árbevételt kellett elérnie. A 100 legnagyobb foglalkoztató több, mint 48 ezer embernek adott munkát, ami azt jelzi, hogy az megyében alkalmazásban állók több, mint felét – 52,5 százalékát – ezek a társaságok foglalkoztatják.

Az alacsony kamatok és a pénzbőség ideje hamarosan véget ér, ezért a vállalkozások számára még most érdemes lépni, ha beruházásban vagy fejlesztésben gondolkodnak – ajánlotta előadásában Nagy Márton, miniszterelnöki gazdasági főtanácsadó. Meglátása szerint a trendek azt mutatják, hogy a jövő év második felében jelentősen magasabb hitelköltséggel szembesülnek majd a vállalatok a jelenlegihez képest, mivel az inflációs nyomás miatt a jegybankok kamatemelésre fognak kényszerülni.

Borsod-Abaúj-Zemplén gazdasága legyőzte a koronavírust, gyorsan talpra állt a Covid-19-járvány harmadik hulláma után – értékelte Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Igaz, a jövőbeli gazdasági kilátások értékelésében még érződik a bizonytalanság, a megyei mutatók a KSH elemzése alapján jelenleg minden ágazatban kedvezőek és stabilak. A jövőről szólva elmondta: a kamara munkájában a hangsúlyok a kisebb vállalkozások támogatására kerülnek át. Segíteni kívánják új szolgáltatások, új termékek megjelenését, ami élénkítheti a kkv-k innovációs kedvét. Fontos feladat továbbá, hogy elősegítsék a digitalizáció további térnyerését a vállalkozói körben.

A térség gazdasági és társadalmi folyamatainak jelenére is rávilágító rendezvény zárásaként átadták a legeredményesebb cégek és menedzserek tevékenységét elismerő TOP Gazdasági díjat, amelyet idén Cseh Zoltán, a Colas Északkő Bányászati Kft. ügyvezetője vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!