Eladatlan dinnyék a földeken

A dinnye tipikusan szezonális gyümölcs. Nagyjából júniustól szeptember végéig elérhető a szabadföldi termés és ilyenkor külföldi importtal és hazaival egyaránt találkozhatunk a standokon, és a boltok polcain. Ezen időszak előtt és után is fel-feltűnik a lédús finomság a kereskedőknél, de az már mind távoli országokból származó vagy melegházi primőr, és az ára is ehhez igazodik.

A fogyasztók többsége nem is igen keresi már a dinnyét ekkor, ám azt évről évre elvárja, hogy a szezonban úton-útfélen legyen dinnye. És legyen magyar. Mert a magyar jobb, édesebb, olcsóbb. Vagy nem.

Gyermekkoromban még özönnövény volt, bizonyos életkor fölött ki ne emlékezne az utánfutós árusokra, akik gyakorlatilag házhoz vitték a városi lakótelepeken is. Sőt. A falvak legeldugottabb utcáiba is bekanyarodtak, még a földútra is. Lékelték, kóstoltatták, olcsón adták.

Kiszolgáltatott termelők

Ez a világ elmúlt. Ma már az ilyen típusú értékesítési mód nem éri meg a vesződséget, ahogy szinte semmi mást sem értékesítenek már így. A kereskedelem jól szervezett lett, és a kistermelők is eltűntek, vagy eltűnőben vannak. Az átalakulás ára azonban az, hogy a termelők egyre kiszolgáltatottabbak lettek a felvásárlók, valamint a kereskedők felé ahogy kiengedték a kezükből a lakossági értékesítést. Ennek ereménye, hogy a termelők csak akkor tudják eladni a portékájukat, ha azt valaki hajlandó tőlük megvenni. Legyen az viszonteladó vagy kereskedelmi boltlánc.

Ez igaz minden terményre a búzától az almán, és a szőlőn át egészen a dinnyéig. Elvileg a termelő van a sor elején, valójában azonban a végére került, mert ő az, aki kénytelen eladni, ha nem akarja, hogy rajta maradjon, esetleg tönkremenjen a termése, és így ő maga is. Kiszolgáltatott tehát a mindenkori felvásárlónak, akinek mindegy, hogy a magyaroktól vagy az ukránoktól veszi a dinnyét, vagy elhozatja Spanyolországból. Ilyen a piac logikája, a pénz beszél és a verseny árlehajtó szerepe a termelők kezében van, hiszen ők kerültek kényszerhelyzetbe. A kereskedő sok forrásból vásárolhat és ezt a kártyát ki is játssza. Így a magyar termelőnek annyi választása marad, hogy eladja annyiért, amennyiért hajlandók megvenni tőle. Ezzel próbálja menteni a menthetőt, különben a nyakán marad a termés.

A termelők persze egymásra is mutogatnak ilyenkor, hogy a másik miért adta el olcsóbban, ezzel lenyomva az árat. Felvetődik az is, hogy össze kellene fogni, de a gyakorlatban alig van jó választás. Éppen amiatt, mert a felvásárlónak nincsen felvásárlási kényszere, nincsen rajta nyomás, ha vannak más forrásai is. Nem rohad majd rá a túlérett gyümölcs, ahogy a termelőkön.

Aki tehát tud, elad. Annyiért, amennyiért viszik. Ha kilónként harminc forintért adja a boltban már 150-200 forintért kínált árut, akkor annyiért. Ráfizetéses? Az. Éppen ezért nem véletlen, hogy a termőterületek sebesen csökkennek, ahogy az ezzel foglalkozó termesztők is.

Nagy a zavar a kereskedelemben

A legújabb „bombát” a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete robbantotta egy szeptemberi bejegyzéssel a közösségi médiában: „Valamilyen nagy zavar van a kereskedelemben. Teljesen érintetlen dinnyeföldek is vannak még az ország több pontján. Nulla forintért sem kell. Maximum harmincért. Pedig megtermelni többe került. Aztán az ember sétálgat úton-útfélen, és 150 és 200 forint/kilogramm árakon van kint a pultokon. Elindult az import is, mintha itthon már véget ért volna a szezon. Hol a hiba?” – írták.

Vajon hol? Megkérdeztük Taskó Józsefet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét, mi a helyzet megyénkben.

A megyében már eleve alig van dinnyetermesztés, válaszolta, ő maga is csak egy termelőről tud, aki még értelmezhető nagyságrendben termeszt. Mellette van még néhány kisebb, de kereskedelmileg nem tényező mennyiséget előállító vállalkozó, aki még ültet dinnyét. Régen sok dinnyés volt, például Mezőcsáton is, ahol ő él, de mára eltűntek. „Azt gondolom, hogy az okok között ott van, hogy a bejött nagy multicégek hozták magukkal a beszállítói kapcsolataikat is, és már korán hozzák be tőlük külföldről a dinnyét, amikor itthon még nem érik. Spanyolországból, Görögországból, más déli országokból, és mire a magyar dinnye beérik, már csak dömpingáron lehet értékesíteni. Emiatt a gazdák költségei nem nagyon térülnek meg. És ez nagyon sok más terményre igaz” – mondta.

Alacsony felvásárlási ár

Az elnök által egyetlen nagyobb megyei termelőként említett Nagy László Hejőbábán igyekszik megélni a dinnyetermesztésből. Ő is megerősítette, hogy vannak még kisebb termesztők, de nem sokan. Főleg a közel- és középtávoli múlthoz képest.

„Igaz, hogy vannak eladatlan dinnyék a földeken, ez máskor is előfordult már. Idén az úgynevezett »kamionos dinnye« – vagyis amit a multik vesznek meg és szállítanak a boltjaikba vagy külföldre – ára is nagyon alacsony volt, és ez gazdaságtalanná tette a művelést. Augusztus húsz környékén már harmincöt forint körül járt a felvásárlási ár kilónként. Ezt árulták aztán akciósan százharminc forintért a boltláncokban” – tájékoztatott minket Nagy László.

Megtudtuk tőle azt is, hogy a magyar termelők lényegében kiszorultak a külföldi piacokról, ahol korábban bérelt helyük volt. A kérdésre, hogy miért történik ez, azt válaszolta őszintén, hogy „egyszerűen vannak országok, akik jobbak az értékesítésben.”

Pedig jó volt a magyar dinnye az idén, bőven termett is. A kérdés továbbra is az: hol a hiba? Mit csinálunk rosszul? Nagy László az egyik problémát abban látja, hogy a kereskedők túl sokat akarnak keresni, három-négyszeres árrést alkalmaznak, amit úgy tudnak realizálni, hogy pont a termelőket nem fizetik meg rendesen. Ráadásul ezt a verseny és a gyorsan romló szezonális termék miatt gond nélkül megtehetik. A harminc forint kilónként irracionális és nem korrekt ár, továbbá arra ösztönzi a termelőket, hogy ne ügyeljenek a minőségre, sokkal inkább a mennyiségre koncentráljanak, hogy kereshessenek valamennyit. Ilyen megalázóan alacsony áron nem várható el, hogy minőséget is produkáljanak.

Ez aztán visszahat a piacra is, hiszen a vevő a végső ítész, ha nem jó a magyar dinnyeként kínált termés, nem fogja megvenni később. A túl alacsony felvásárlási ár tehát előbb-utóbb az egész dinnye piacot tönkreteszi.

Sokan belebuknak, feladják

A nagykereskedőket a termelők problémája nem érdekli, hiszen nekik ez csak egy – szezonális – termék a sok közül. Nem csak ebből élnek és mindegy nekik, kitől veszik, vagy az, hogy annak a termésnek milyen az íze? A lényeg csak az, hogy az árrésük meglegyen.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sokan belebuknak, feladják. Húsz éve még Hejőbábán és környékén több, mint kétszáz hektáron termesztettek, idén már csak Lászlóék három és fél hektáron. Igaz – avat be egy „műhelytitokba” –, ma az öntözéses gazdálkodás miatt közel hétszer annyi terem egy hektáron, mint akkoriban, öntözés nélkül. Ám még ez a szám is csak huszonöt hektárnak megfelelő mennyiséget jelent a régi kétszázhoz képest.

Ami még elképesztőbb, hogy annak idején húsz-harminc forint volt a dinnye kilója, most meg harmincöt a legalacsonyabb átvételi ár, de a legmagasabb is csak alig csúszik száz forint fölé a szezon elején. De mennyit ért harminc forint húsz éve, és mennyit ér most?

A beszállítás is drágább

Mindeközben nem csak az eladási ár a probléma, sok dolog megváltozott. Például a beszállítás is sokkal bonyolultabb, illetve drágább lett és természetesen ez is a termelőknek jelent plusz költséget. Míg korábban a multik, nagykereskedők, viszonteladók kamionjai, teherautói elmentek az ültetvényekhez és a földek szélén rakodták fel a frissen leszedett termést. Mára azonban átvevő központokat hoztak létre, ahová a termelőnek kell elvinnie az áruját, saját szállítóeszközzel, nem ritkán ötven-száz kilométerre, és az sem biztos, hogy átveszik a portékáját. Aki pedig nem tudja megoldani saját költségen a szállítást, amit a harminc-harmincöt forintos kilóárból kell kigazdálkodnia, az hoppon marad.

Nagy Lászlóéknak még megvannak a maguk értékesítési csatornái, ezért tudnak talpon maradni. Beszállítanak piacokra, például Miskolcra is, kisebb-nagyobb boltokba, működnek még a régi kereskedő partnerekkel a kapcsolatok, és van saját utcai, út menti értékesítésük is. A miskolci árusokhoz ezen túl többnyire Nagycserkeszből, Nyírtelekről, Balkány környékéről érkezik a dinnye. Mivel közvetlenül is árusítanak a fogyasztóknak egyelőre még életképesek, ezért biztos, hogy a következő évben is kitartanak. A távolabbi jövőt pedig majd meglátják…

(A borítóképen: Jó volt a termés idén)