idegenforgalom

2021.08.06. 14:00

Lehangoló kép a tavalyi turizmusról

Éves szinten megfeleződött az ágazat bevétele 2020-ban, a védettségi igazolvány eltörlése viszont idén foglalási dömpinget hozott.

Fotó: Ádám János

A védettségi igazolvány eltörlését követően rohamosan megnőtt az érdeklődés a belföldi szállásadóknál, az idegenforgalmi ágazat bevételei így akár meg is haladják a tavalyi szintet az idei nyári szezonban. Mélyről kellett indulni ehhez, miután az utóbbi tíz évben nem volt olyan alacsony a több napra Magyarországra látogatók száma, mint az előző évben. A veszélyhelyzeti korlátozások miatt ráadásul megakadt a belföldi turizmus dinamikus növekedése is.

A fele elmaradt

Lehangoló képet mutat a turizmus és vendéglátás ágazat tavalyi évéről a Központi Statisztikai Hivatal, amely a napokban tette közzé a hazai idegenforgalom helyzetéről szóló összesítését. Az adatok igazolták azt, amiről a turisztikai szakmai érdekképviseletek és a vállalkozások az elmúlt év ősze óta beszéltek: a koronavírus okozta járvány és az azzal összefüggő korlátozó intézkedések a 2020-as év jelentős részében markáns viszszaesést okoztak az idegenforgalom szinte valamennyi területén. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke a nemzetgazdaság teljesítményéhez 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest az előzetes becslések alapján. Több mint felével, 57 százalékkal esett vissza a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2019- hez képest, a vendégforgalom közel háromnegyedét, 72 százalékát a belföldi vendégéjszakák jelentették.

Az emberek tavaly 37 százalékkal kevesebb belföldi utazásba vágtak bele, és 33 százalékkal kevesebb időt töltöttek a szálláshelyeken.

A külföldre látogató magyarok kiutazásainak száma mintegy felére zsugorodott, az utazásokhoz kapcsolódó költések pedig 58 százalékkal estek vissza. A hazánkban is jelentős vásárlóerőt jelentő külföldi turistáknak alig a fele érkezett be 2020-ban, és 54 százalékkal kevesebbet költöttek, mint 2019-ben.

Az éttermek és a kereskedelmi vendéglátás forgalma 32, a munkahelyi és közétkeztetést végző vendéglátóegységeké pedig 27 százalékkal esett vissza.

Kevesebben, több éjszakára

Borsod-Abaúj-Zemplén megye kereskedelmi szálláshelyein – az ország egészét érintő járványügyi intézkedések következtében – 2020 márciusa óta több időszakban csak korlátozottan fogadhattak vendéget, és ez 2021 első negyedévének egészében sem volt másképp. A megye szálláshelyein 7 ezer vendég szállt meg, ami 90 százalékos viszszaesést jelentett a tavalyi év azonos időszakához képest, a negyedévre lejelentett 35 ezer vendégéjszaka pedig 77 százalékos elmaradás. A csökkenés a Covid-járvány által már érintett 2020. első negyedévhez képest ugyanilyen jelentős volt – értékelte a KSH. Külföldről ebben az időszakban alig több mint 1100-an érkeztek 10 ezer éjszakára a megyébe. Részesedésük a vendégéjszakában mért csekély forgalomhoz képest azonban nőtt 2019 első negyedévéhez képest. Örvendetes tendencia azonban, hogy több mint két teljes nappal nőtt a vendégek átlagos tartózkodási ideje a belföldi és a külföldi vendégek körében egyaránt.

A szálláshelyek összes bruttó árbevétele az első három hónap összesített adatai szerint 423 millió forint lett, ami folyó áron 82 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Az árbevételen belül a szállásdíjak, a vendéglátás és az egyéb szolgáltatások bevételei is hasonló mértékben csökkentek.

Várnak a foglalással

A kormányzati döntés, amely eltörölte a védettségiigazolvány-kötelezettséget, rohammértékű foglalási lázat hozott a belföldi szálláshelyeken, ennek köszönhetően a szállásadók a nyár végére várhatóan el tudják majd érni a tavalyi szezon bevételi szintjét – értékelte Szarka Dániel, a Szallas.hu északkelet-magyarországi értékesítési menedzsere.

Jellemző azonban – tette hozzá –, hogy sok esetben ezt áremeléssel érték el a szolgáltatók, így akkor is a bevételüknél maradnak, ha darabszámra kevesebb foglalás valósult meg. Márpedig az átlagszobaárak az egy évvel ezelőttihez képest idén júniusban 8200-ról 9700-ra, júliusban 8700-ról 9700-ra, augusztusban pedig 8800-ról 9500 forintra nőttek.

Az őszre azonban egyelőre elenyésző számú foglalást regisztráltak. A tavalyi, hasonló időszak emlékei alapján ez arról tanúskodik, hogy a vendégek tartanak egy újabb járványhullámtól – mondta Szarka Dániel. Tavaly óta már nem trend, hanem általánosan jellemző, hogy az utazni vágyók, bár terveznek, a szállásfoglalást az utolsó pillanatra hagyják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!