vállalkozás

2021.07.16. 17:30

Amihez eddig külön engedély kellett élelmiszerfronton, júliustól már a bejelentés is elég

Az élelmiszer-forgalmazás, vendéglátás és étkeztetés területén lényegesen egyszerűbb lett a vállalkozás indítása.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Amihez eddig külön engedélyre volt szükség, júliustól már az elektronikus bejelentés is elegendő. Az egyszerűsítés ugyanakkor nem jelenti az élelmiszer-biztonsági szabályok lazulását – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely augusztus végéig fokozottan ellen­őrzi a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó-létesítményeket, valamint a mozgó egységeket.

Kiemelt jelentőségű

Az állati eredetű élelmiszerek előállítása, forgalmazása, készétellé feldolgozása higiéniai és élelmiszer-biztonsági szempontból egyaránt kiemelt jelentőségű. A jegyzői nyilvántartásba vétel mellett korábban az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság hozzájárulása is kellett a friss hús, friss halászati termék, nyers tej, hűtést igénylő tej és tejtermék, hűtést igénylő cukrászati készítmény és a vendéglátóipari termékek kereskedelmi forgalomba hozatalához.

Jelezni kell a szándékot

A különengedély-kötelezettséget július 1-jétől megszüntették, aminek következtében jóval egyszerűbbé vált élelmiszerrel foglalkozó vállalkozást indítani. Kötelezettség maradt viszont a vállalkozás bejegyzése az Élelmiszerlánc-felügyeleti Információs Rendszerben (Felir), mivel a Felir-azonosító megléte továbbra is feltétele a jogszerű működésnek.

Szintén nem változott a jegyzői – mint kereskedelmi hatósági – bejelentkezés kötelezettsége.

Az élelmiszerlánc- és agrár­ágazati szereplő bejelentkezése ezt követően így alakul: az élelmiszer-vállalkozónak be kell jelentenie kereskedelmitevékenység-indítási szándékát a területileg illetékes jegyzőnek, ezzel egyidejűleg elektronikusan regisztrálnia kell a tevékenységet és a tevékenység végzésének helyét a Felirben. Így egy lépésben megvalósul a közhiteles élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági nyilvántartásba vétel és a Felir-azonosító kiadása, amivel azonnal indítható a bejelentett vállalkozás. Az elektronikus mellett továbbra is fennmarad a személyes ügyintézés lehetősége az illetékes járási hivatalokban.

Az élelmiszer-biztonság szemlélete a külön engedélyes eljárás eltörlésének ellenére sem változott – hívta fel a figyelmet a Nébih, amely július 1-je és augusztus 20-a között nyári szezonális ellenőrzéseket tart. Kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvényeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra („street food”) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra („food truck”). Mindezek mellett továbbra is fokozottan figyelik az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások tevékenységét. Külön gondot fordítanak az úgynevezett helyettesítő termékek – a tejföl helyett frissföl, sajt helyett növényi készítmény, dió helyett „dejó” – használatának vizsgálatára.

Minőség, nyomonkövethetőség

Az idei évben is fókuszba kerül a szezonális zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzése, valamint a borászati termékek és alkoholos italok minősége és nyomonkövethetősége. A nyári hőségre tekintettel pedig valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozottan figyelik majd a hűtési lánc folyamatos biztosítását és a palackozott üdítőitalok tárolását.

(A borítóképen: Kiemelt figyelmet fordítanak az utcai ételárusításra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!