munkaerőpiac

2021.05.18. 11:30

A pályakezdő munkanélküliek jó részének nyolc osztálya sincs

A közmunkaprogramok zárása után márciusban enyhén emelkedett a munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplénben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Februárról márciusra közel 5 százalékkal emelkedett az álláskeresők száma Borsod-Abaúj-Zemplénben, a járási hivatalok összesen 42 445 fő álláskeresőt tartottak nyilván a március 20-i statisztikai zárónapon. A növekedést átmenetinek ítéli a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat – derül ki a megyei kormányhivatal által közzétett tájékoztatóból. Magyarázatuk szerint a negatív változást döntően a közfoglalkoztatásban zajló – az előző évi közfoglalkoztatási programok zárásával, az új programok nyitásával összefüggő – létszámfolyamatok idézték elő.

Ez leginkább a Szikszói és az Edelényi járást érintette, ahol 350-600 fővel lett több álláskereső, de például a Cigándi és a Miskolci járásban is 100-200 fővel emelkedett a létszám. A változások ugyanakkor továbbra sem okoztak érdemi eltérést az álláskeresők számának megyén belüli eloszlásában: közel felük a Miskolci, az Ózdi, valamint a Kazincbarcikai járásban koncentrálódott. A tartósan, legalább egy éve folyamatosan nyilvántartott álláskeresők létszáma a megyében a március végi zárónapon 14,3 ezer főt tett ki, 25 százalékkal – 2,9 ezer fővel – többet, mint egy éve.

Nők, szakképzetlenek keresnek munkát

Az előző hónaphoz képest az átlagosnál jobban nőtt a nők, az alacsony iskolai végzettségűek, a szakképzetlenek, valamint az egyszerű segéd- vagy betanított munkát keresők száma. Az egyik meghatározó csoportot az általános iskola legfeljebb nyolc osztályát végzettek alkotják, március végi létszámuk 21,1 ezer főt – arányuk 49,8 százalékot – tett ki. Közülük 3,8 ezren nyolc osztálynál kevesebbet végeztek.

Az utóbbi hónapokban lassan csökkenő létszámban jelentkeznek a munkaügyi hivatalokban a középfokú iskolai végzettséggel rendelkezők, de 19,9 ezer fős létszámuk még így is jelentős az állás nélküliek között. Nagyobb részük szakmunkásképzőben vagy szakiskolában szerzett szakmai végzettséget, a többiek szakközépiskolai vagy szakgimnáziumi szakképesítéssel rendelkeznek, vagy gimnáziumban érettségiztek. A diplomás álláskeresők száma 1,4 ezer főre mérséklődött.

A nyilvántartott álláskeresők között a pályakezdők aránya március végén megközelítette a 10 százalékot. Az összesen 3956 fő pályakezdő álláskeresőt is a legnagyobb népességű járásokban tartották nyilván, így a miskolci járási hivatalban közel 700, a Kazincbarcikai, a Szerencsi, valamint az Ózdi járásban 390–470 főt regisztráltak. Több havi csökkenést követően számuk most 2,7 százalékkal nőtt, 104 fővel múlta felül az előző havit, az egy évvel korábbitól viszont csupán 17 fővel tért el.

A pályakezdők közel fele, 1900-an alacsony iskolai végzettségű, és közülük 293-an a 8. osztályt sem végezték el. Jelentős létszámot képviselnek az álláskeresők között azok, akik sem iskolarendszerű, sem OKJ-s tanfolyami képzés során nem szereztek szakképzettséget. A hónap végén 16,1 ezren voltak ilyen értelemben képzetlenek, mintegy ezer fővel többen, mint egy éve.

Munkaerőigények

A megye munkaadói március folyamán összesen 18,4 ezer fő foglalkoztatására alkalmas üres állást jelentettek be a járási hivatalokban, közel hatszor annyit, mint az előző hónapban. A munkahelyek túlnyomó többségét a hónap folyamán indított 2021. évi közfoglalkoztatási programok létszámigénye tette ki (17,5 ezer fő), s csak kis részük állt rendelkezésre az elsődleges munkaerőpiacon tevékenykedő munkaadóknál (900 állás).

A közfoglalkoztatásban biztosított munkahelyek betöltésére irányuló közvetítési igények tömeges bejelentése miatt a járások többségében 900-1800, a Miskolci járásban 3,2 ezer ilyen álláslehetőség nyílt meg. Ezeknek az átmeneti állásoknak a részaránya valamennyi járásban legalább 90 százalék volt, ez alól egyedüli kivétel a Tiszaújvárosi járás, ahol az állások többségét a nyílt munkaerőpiacról jelezték. Utóbbiak fele építőipari, további számottevő része feldolgozóipari, illetve szállítással foglalkozó cégek munkaerőigénye volt.

A közfoglalkoztatási programokhoz kért álláskeresőknek jellemzően segéd- vagy betanított munkát kínáltak, de most volt mintegy 1,2 ezer olyan munkaterület is, amelyekre szakképzett álláskeresőt kértek: mezőgazdasági gépjavítót, karbantartót, de százas nagyságrendű igény merült fel irodai ügyviteli és adminisztrátori, valamint munka- és termelésszervező feladatok ellátására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!