pilóta nélküli repülő eszközök

2021.04.22. 07:00

Figyelmet érdemelne a hazai dróngazdaság

Magyarország lemaradásban van a pilóta nélküli repülő eszközök üzleti célú hasznosításában.

Forrás: Shutter

Fotó: Shutterstock

A pilóta nélküli repülő eszközök, a drónok üzleti és ipari alkalmazásában szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar dróngazdaság mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, aminek elsődleges oka a specifikus jogi szabályozás hiánya volt. Ám amikor ez 2021 januárjára megszületett, éppen a növekedés akadálya lett. Erre is felhívják a figyelmet a PwC Magyarország szakértői, akik úgy látják: a hatályos magyar jogrend komoly kihívások elé állítja a jogszerűen reptetni vágyó hazai drónpilótákat, akiknek egyszerre kell figyelemmel lenniük az európai uniós és a nemzeti rendeletekre.

Gazdasági érdek

A magyarországi légügyi szabályok a hazai dróntársadalom szerint bonyolultak, néhány esetben következetlenek, nem segítik az iparági terület dinamikus növekedését. Erről beszél az Észak-Magyarországnak Antal Erzsébet, a MALÉV egykori vezérigazgatója, a FlyBySense ügyvezetője is, aki szerint egy jövőbe mutató szabályozásnál az lenne fontos, hogy támogassa az új technológia elterjedését és használatát, ami egyértelmű gazdasági érdek is.

Álláspontjára példa, hogy a dróntechnológia bevezetésében élen járó Egyesült Államokban a várakozások szerint a következő két évben mintegy 786 ezer pilóta nélküli repülő eszközt használnak majd üzleti célra. A közép-kelet-európai „drónrégióban” vezető Lengyelországban pedig a gazdaságban használt drónflottájuk hatszorosára növekedését várják.

A látványos előrejelzések nem meglepőek, mivel a pilóta nélküli eszközöket számos iparágban már most is természetes módon használják.

Azonban míg a tudományos felmérésekben, a médiában és az építőiparban évek óta jellemző a drónokkal támogatott munkavégzés, addig meghonosítása a kereskedelem, az áruszállítás vagy a mezőgazdaság területén még várat magára.

Versenyelőny

Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiai tanácsadási csoportjának vezetője szerint a dróntechnológia alkalmazása, érettségi szintje a különböző országok egyes iparágaiban jelentős eltérést mutat. A nemzetközi trendekkel összhangban azonban Magyarországon is robbanásszerű növekedés várható a következő években. Az üzleti lehetőséget felismerő szereplők pedig olyan, külföldön már bevált gyakorlatokat vezethetnek be, amik komoly versenyelőnyhöz juttathatják őket.

A növekedést olyan globális és hazai trendek, helyzetek ösztönzik, mint a szakképzett munkaerő hiánya, vagy egy járványhelyzet, mint amit a Covid–19 okozott, és az életünket várhatóan hosszabb távon befolyásolja.

Számos olyan megoldás létezik már munkafolyamatok elvégzésére, amely nem igényel állandó, közvetlen emberi jelenlétet. Ezen megoldások alkalmazása csökkenti az egészségügyi kockázat mértékét, továbbá megoldást kínál a régóta fennálló szakemberhiányra is, amely ugyancsak több gazdasági szektorban jelent kihívást. Drónalapú megoldásokkal a jelenleg emberek által végzett feladatok jelentősen hatékonyabbá, jobb minőségűvé és gyorsabbá tehetők.

Jogi akadályok

A technológiavezérelt precíziós mezőgazdaság esetében Magyarországon már találhatunk olyan szereplőket, akik drónos szolgáltatást nyújtanak a gazdálkodóknak, de ebben a szektorban is elmaradunk a világviszonylatban megjelenő megoldásoktól – állapítja meg a PwC elemzése. Míg számos más országban drónok segítségével már a földterületek permetezése, vegyszeres kezelése is megoldott, addig erre Magyarországon egyelőre nem adott lehetőséget a jogszabályi környezet.

A több hullámban módosult, januárban életbe lépett rendelkezések ellenére ugyanis továbbra sem beszélhetünk egységes dróntörvényről, mert a magyar drónpilótáknak az európai uniós és a nemzeti rendeletekre egyaránt figyelemmel kell lenniük. A szabályozás ilyesfajta töredezettsége megnehezíti a jogértelmezést és ezáltal magát a jogkövetést is, ami pedig nem hat ösztönzőleg a piaci felhasználásra – fogalmazta meg a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda szakértő ügyvédje, Horváth Dóra. Februárban a kormány egységes rendeletbe foglalva határozta meg az állami drónhasználatra vonatkozó szabályokat, ami a remények szerint mintaként szolgál majd a civil drónhasználat egységes szerkezetbe foglalásához is, az átláthatóbb előírások pedig több piaci szereplő számára teheti vonzóbbá a drónhasználatot.

A tanulmány készítői hangsúlyozzák: a nemzetközileg kipróbált drónalapú megoldások és a megfelelő európai szintű egységes Szabályozás gyors fellendülést hozhat Magyarországon is ennek az innovatív technológiának az elterjedésében. Várhatóan azok a vállalkozások tudnak majd ebből előnyt kovácsolni, amelyek idejében elkezdik beépíteni mindennapi működésükbe a drónokkal és a hozzájuk kapcsolódó informatikai megoldásokkal hatékonyabbá tett folyamatokat.


A tények

Pilóta nélküli légi járművek reptetésére 2021 januárjától kizárólag a HungaroControl mydronespace nevű alkalmazásának használatával van lehetőség. A társaság a napokban közölte: az elmúlt három hónapban csaknem hatezren töltötték le Magyarország díjmentes drónapplikációját, ami a szabályos és biztonságos drónreptetést azzal segíti elő, hogy a felhasználókat valós időben tájékoztatja a magyar légtér aktuális állapotáról és a pilóta nélküli légi járművek számára tiltott vagy bizonyos korlátozásokkal igénybe vehető területekről.

(A borítóképen: Hatalmas szerep juthat a drónoknak a raktározásban is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!