koronavírus

2021.04.07. 07:00

Az idegenforgalom átmenetileg szünetel

Szinte a nulláról kell majd indítani a szálláshely-szolgáltatást.

Méhes László

Forrás: Illusztráció/ÉM-archívum

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 91 százalékkal volt kevesebb 2021 januárjában az előző évhez képest. A szinte a nullával egyenlő forgalom 2020 novemberétől sújtja az ágazatot. A hazai gazdaság fokozatos újranyitásának programjában az idegenforgalom egyelőre az említés szintjén sem szerepel, a statisztikai adatok viszont arról árulkodnak, hogy igen mélyről kezdődhet majd az újraindulás.

Várakozás és találgatás

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról született, március 27-én megjelent rendelkezés a közoktatásra és a kereskedelemre koncentrál. A turizmusra és az idegenforgalmi szolgáltatókra továbbra is a tavaly novemberben életbe lépett szabályok vonatkoznak, amely szerint a szálláshelyek kizárólag üzleti célú vendégeket fogadhatnak. Vagyis: forgalom hiányában szinte valamennyi egység zárva tart.

A húsvéti nyitás, amiben a szállásadók eleinte még reménykedtek, kútba esett. Januárban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás egy belső használatra szánt körlevélben arról tájékoztatta a tagságot, hogy várhatóan pünkösdig, azaz a május 23-i hosszú hétvégéig zárva kell tartaniuk. Ezt az információt akkor rémhírnek nevezte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, így a szakember magyarázkodásra kényszerült. Mint mondta: a pünkösdi időpont csupán egy hipotézis volt azon hírek és adatok alapján, amiket mindenki ismer vagy a médiából, vagy a kollégáitól.

Mélyponttól mélypontig

A kérdésre, hogy honnan is kell majd újraindítani a hazai idegenforgalmat, a KSH havi gyorstájékoztatói adhatnak támpontot. Ezekből kiderül, hogy 2020 márciusától folyamatos, egyes hónapokban tragikus mértékű csökkenés figyelhető meg a vendégéjszakák számában az előző évhez képest. Míg tavaly januárban és februárban még 10 százalék körüli emelkedésről tanúskodtak a számok, addig márciusban 65 százalékos, áprilisban már 97 százalékos, májusban pedig 94 százalékos csökkenést regisztráltak. A nyári szezon ugyan hozott némi fellendülést, de átlagban abban az időszakban is megfeleződött a vendégforgalom, ami a 2020. novemberi bezárásokat követően visszazuhant a tavaszi mélypontra. Decemberben így éppen hogy 7 százalékos teljesítményről számolt be a KSH, ez 2021 januárjára 10 százalékra emelkedett.

Az idei első gyorstájékoztató arról tanúskodik, hogy a beutazási korlátozások és a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a kereskedelmi szálláshelyeken – szállodákban, panziókban, üdülőtelepeken – eltöltött éjszakák száma 86 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Külföldi vendég lényegében nincs, és a belföldi vendégek száma is 91 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékű – 99, illetve 97 százalékos – csökkenés a balatoni turisztikai régióban és Budapesten történt. Az észak-magyarországi szállásadók sincsenek sokkal jobb helyzetben, mivel a kihasználtságuk alig érte el az 5 százalékot ebben az időszakban. A hazai szálláshelyek teljes bruttó bevétele így januárban alig 3 milliárd forint volt, ami nem éri el az egy évvel korábbi, 34 milliárd forintos bevételnek a 10 százalékát sem.

Nem tervezhető

A vírusjárvány harmadik hulláma és a jelenlegi járvány­ügyi hírek továbbra sem adnak okot a rövid távú tervezésre. Senki sem vállalkozik arra, hogy megjósolja, mikortól kapnak zöld utat és fogadhatnak vendégeket a szálláshelyek.

A BOKIK idegenforgalmi és vendéglátóipari osztályának elnöke, Bágyi Péter elmondta: ezen a téren az átlagembernél több információval az idegenforgalmi szakemberek sem rendelkeznek. Hozzátette: a nyitás egyik hétről a másikra nem is lenne lehetséges, mert a kiszámíthatatlan helyzetben a vállalkozások az alkalmazottak egy részétől az elmúlt hónapokban megváltak, és nem kevesen vannak, akik a teljes bezárás mellett döntöttek. Bágyi Péternek nincsenek ismeretei arról, hogy a veszélyhelyzeti bezárások következményeit mennyi vállalkozás éli majd túl, mert az ágazati résztvevőket jelenleg a hitelmoratórium is védi.

A szállásszolgáltatást is érintő ágazati bértámogatást a kormányzat március 29-én hosszabbította meg, ennek értelmében az alkalmazottak áprilisi bére után sem kell a munkáltatóknak járulékot fizetniük. Feltéve, ha május 31-ig tovább vállalják a foglalkoztatást.

Borsod-Abaúj-Zemplénben a tavaly novembertől igényelhető támogatást 2021. február végéig 681 vállalkozás vette igénybe 4781 főre. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatásából nem derül ki, hogy közülük mennyi volt a szálláshely-szolgáltató, mivel az ágazati bértámogatásba bevont vállalkozások körébe a vendéglátó, a szabadidős szolgáltató és a személyszállító vállalkozások is beletartoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!