Mentorálási szolgáltatás

2021.02.19. 08:30

Hiánypótló rendszert alakítottak ki

A nemzetközi piacra lépésben segítik a start­upokat az Input Program új mentorai.

Detzky Anna

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kormány 6,3 milliárd forintból segíti az Input Programmal a hazai infokommunikációs szektor startup-, mikro- és kisvállalkozások hatékonyságát, jövedelemtermelő képességének erősítését. Ezzel párhuzamosan exporttevékenységük növelésére ösztönzi őket.

„Nemzetközi mentorálási szolgáltatással bővült az Input Program, így jelenleg hét ország tizenkét nemzetközi mentora révén biztosít térítésmentes szakmai támogatást a külpiacra lépés előtt álló magyar startupok számára” – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára pénteken, a tárca közleménye szerint.

Új távlatokat nyit

– A nemzetközi piacra lépés korántsem egyszerű folyamat, számos buktató állhat a vállalkozók útjában. Ezeket elkerülni a helyi közeget jól ismerő szakember segítségével lehet, aki az adott piacot részleteiben és mélységeiben ismerteti meg – nyilatkozta lapunknak Solymár Károly Balázs államtitkár. – A nemzetközi mentorálási szolgáltatás olyan tudásbázishoz juttatja a magyar startup vállalkozásokat, amelyet önállóan csak hosszú évek munkája és magas költségek mellett tudnak előteremteni. A program mentorai olyan szakemberek, akik jól ismerik a nemzetközi trendeket, a lehetséges partnerek és befektetők motivációit, a helyi lehetőségeket és széles kapcsolatrendszerrel rendelkeznek.

Több kontinensről

A nemzetközi mentorok kiválasztásánál több szempont is szerepet játszik.

– Nem csupán a szakmai felkészültség, tapasztalat és a kapcsolatrendszer dönt, hanem az elkötelezettség, a nyitottság, a megbízhatóság és a belső motiváció is, amikor kiválasztjuk a leendő mentorokat – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára. – Jelenleg 12 főből áll a nemzetközi mentorgárda, akik a világ 7 országából: az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Lengyelországból, Moldovából, az Egyesült Arab Emírségekből, Grúziából és Ausztriából segítik a magyar startupokat. A szolgáltatás amiatt is egyedi, mert a mentorálási folyamat nemzetközi célpiaci tanulmányúttal is társulhat, ha arra szükség van.

Lehetséges partnerek

Az Input Program kiemelt hangsúlyt helyez az új szolgáltatás sikerének utánkövetésére és a visszajelzések beépítésére.

– Azt kell mondanom, ilyen rövid idő alatt is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Ehhez elengedhetetlen a szigorú kiválasztási és összekötési rendszer, hogy minden mentor és mentorált páros a lehető legtöbbet hozza ki az együttműködésből. Az eddigi tapasztalatok szerint hiánypótló rendszert alakítottunk ki. Volt olyan csapat, amely a kapcsolati hálóját bővítette, más pedig lehetséges partnerre is talált. Többen a nemzetközi piacra lépési stratégiájukat tesztelték a mentor segítségével – mondta az államtitkár.

Bővebben itt tájékozódhatnak az érdeklődők az Input Programról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!