bértámogatás

2020.12.23. 17:30

A világ legtávolabbi pontján is felelősséget vállalnak

Kormányzati segítséget kapott az utazásszervező szakma.

Pap Gyula

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A kormány január végéig meghosszabbítja az ötven százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban: a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kabinet – jelentette be a pénzügyminiszter. Varga Mihály közölte: az ágazati szereplők jelezték, hogy bár az eddigi kedvező intézkedések nagy segítséget jelentettek a fennmaradásukban, a veszélyhelyzet meghosszabbításával a munkahelyek védelme érdekében további segítségre van szükségük. Az adó- és járulékkedvezmények is megmaradnak a tárcavezető közlése szerint, így az ágazatban működő vállalkozások mentesülnek a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Az eddigi lépéseket kiterjesztik az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is –bér közölte Varga Mihály. „A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak is eredményesen kell részt vennie. Ehhez most az kell, hogy a költségvetés oldaláról is segítsük a fennmaradásukat, és megőrizzük a munkahelyeket” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Súlyosan érintette

A turisztikai ágazat többi szektorához hasonlóan az utazási irodákat is súlyosan, ha nem a legsúlyosabban érintette a koronavírus járvány miatti kényszerű intézkedések bevezetése. Emlékezzünk vissza: június 15-ével véget ért a korábbi korlátozás, de egy hónappal később már három különböző színnel jelölték az egyes országokat karanténkötelezettség alapján, szeptember 1-el pedig teljes utazási korlátozás lépett életbe. Az utazási irodák számára komoly segítség volt tavasszal, hogy a szakma bekerült az átmeneti járulékfizetési kedvezményt igénybe vehető szektorok közé – mondta el Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A koronavírus járvány kitörése után az utazási irodák azzal voltak elfoglalva, hogy olykor a szó szoros értelmében „haza mentsék” a velük utazó több ezer magyar utast. Fontos kiemelni: az előre nem látható veszélyhelyzetekben derül ki, mennyire fontos szerepük van az utazási irodáknak, akik a legnehezebb időszakban, a világ legtávolabbi pontján is felelősséget vállalnak utasaikért, akiket minden esetben garantáltan haza is juttatnak – fejtette ki.

Átfoglalásra biztattak

A hazai utazási irodák az Európa többi országában is alkalmazott gyakorlatnak megfelelően igyekeztek meggyőzni utasaikat arról, hogy, ne lemondják, hanem inkább átfoglalják a megrendelt utakat egy későbbi időpontra. Ez azért volt létfontosságú számukra, mert az utasokkal megkötött szerződések tartalmát meghatározó – egy EU-s irányelv alapján meghatározott – kormányrendelet értelmében, ha az utazás ellehetetlenül, az utazási irodának 14 napon belül a befizetett teljes összeget vissza kell fizetnie az utasnak. Ez a jogszabály azonban békeidőben született, amikor még elképzelni sem lehetett egy ilyen különleges, pusztító járványhelyzetet, és azt, hogy a szolgáltatást közvetlenül nyújtók jó része nem utalja vissza az irodáknak az igénybe nem vett szolgáltatásért befizetett összeget. Megjegyzem ők is a túlélésért küzdenek: a légitársaságok gépei a földön állnak, az óceánjárók a kikötőkben vesztegelnek, a szállodák pedig vagy bezártak, vagy konganak az ürességtől – tájékoztatott a szakember.

– A járvány kitörése után tehát nem csak azzal kellett szembesülnünk, hogy nincsenek új utasok, legalább ekkora nehézséget jelentett a megrendelt utazások lemondása, és olyan pénzek visszafizetése az utasoknak, amelyekkel nem rendelkeztek. A MUISZ ezért is tartotta elemi érdeknek, hogy a szakma bekerüljön a kormány által meghatározott veszélyeztetett tevékenységi körök közé. Ez végül sikerült és az irodák számára a tavaszi időszakban nagy segítséget jelentett a túlélés szempontjából az, hogy a március 1. és június 30. közötti átmeneti időre adó- és járulékkedvezményekben részesülhettek – idézte fel az elnök.

Változik az összetétel

A pandémia előtt 989 utazási vállalkozás volt bejegyezve Magyarországon – tudtuk meg. Közülük 410 rendelkezett külföldi utazásszervezői jogosultsággal, de a koronavírus járvány okozta helyzet miatt számuk az év végére várhatóan a felére csökken – vélekedett Molnár Judit. A jelenlegi árbevétel nélküli időszakban az is plusz terhet jelentett számukra, hogy a működésükhöz szükséges vagyoni kauciót is le kell tenniük. Az utazási irodák nem tudnak felhalmozni jelentős tőketartalékot, hiszen ez a szakma alapvetően a közvetítői jutalékokból él, ezért bír kiemelt jelentőséggel, hogy a kormányzati mentőcsomag kiterjesztésre került az utazási irodai szektorra is – emelte ki az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!