beruházás

2020.10.20. 08:30

Kínai gyár jön Miskolcra

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto.

Budapest, 2020. október 19. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Chervon Group miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. október 19-én. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

26 ezer négyzetméteren

Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára.

A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter három szempontból nevezte jelentősnek a beruházást. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás, egy eddig csak Kínában működő vállalat hozza létre első Kínán kívüli üzemét, harmadrészt pedig azért, mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.

120 éves tradíció

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott: tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka keletről származott. Szijjártó Péter arról is beszélt: az autóipar Magyarországon 120 éves tradíciókra tekint vissza, jelenleg 700 autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette. Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon – ismertette.

– Világjárvány és gazdasági válság ide vagy oda, Miskolcon nem áll meg a fejlődés – hangsúlyozta Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője.

Örömét fejezte ki, hogy a nyolc éve a kínai Nankingban alapított, gyorsan növekvő óriáscég a versenytárs európai országok városai helyett első Kínán kívüli zöldmezős beruházását Magyarországon és azon belül is Miskolcon valósítja meg. Úgy fogalmazott: a beruházáshoz megbízható alapot nyújt a térség ipari múltja, az elmúlt tíz évben robbanásszerűen fejlődő infrastruktúra, a Miskolci Egyetem által biztosított műszaki szakmai tudás, a miskolci emberek tehetsége és elkötelezettsége, valamint a Borsodban meglévő és sok szempontból még ma is kiaknázatlan erőforrás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!