Agrár

2020.10.30. 13:00

A mezőgazdasági gépek erősítettek

A kedvező feltételek mellett korszerűsödött a magyarországi agrárgéppark.

Pap Gyula

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A koronavírus-járvány ellenére az agárgép-lízing tartja magát, a finanszírozott összeg közel 1 százalékkal emelkedett a második negyedévben, a teljes portfólió értéke pedig 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az utóbbi években részben a lízingfinanszírozásnak, ezen belül a kedvezményes jegybanki hitelprogramoknak köszönhetően korszerűsödött a magyarországi agrárgéppark, ez pedig hosszabb távon segíti az ágazat és a teljes gazdaság fejlődését. A koronavírus-járvány miatt a magyarországi jármű-, ezen belül személyautó-piacon csökkentek az eladások, így a lízingfinanszírozás iránti kereslet is visszafogottabbá vált, de azért akad kivétel. A mezőgazdasági gépeknél a lízingcégek által finanszírozott összeg – igaz, szerény mértékben -, de növekedett 0,7 százalékkal 45,5 milliárd forintra. Ez egyébként az utóbbi négy év legjobb második negyedéves eredménye. – közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján. Ennél jóval nagyobb mértékben, 11,4 százalékkal 192,1 milliárd forintra nőtt az agrárgépekhez köthető lízingportfólió, ez szintén rekordösszeget jelent a 2016 óta a második negyedévek adatait nézve.

Kedvező díjakkal

A géptámogatások csökkenése miatt a megyében is egyre többen használják ki a hitel, de főként a lízinglehetőségeket – tájékoztatott Taskó József a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara megyei elnöke. A kedvező konstrukciók kifizetődővé teszik az amúgy is szükséges gépfejlesztést.

- Én magam is vállalkozóként lízingeltem egy John Deere traktort – árulja el a megyei elnök. Tíz százalék kezdőrészlet befizetése mellett, az ÁFA megtakarításból tudja finanszírozni a részleteket, amelyek mellett az 1,45 százalékos lízing díjat sem tartja magasnak. Így gyakorlatilag a gép a futamidő alatt kitermelheti a saját költségét – összegzi a megyei elnök.

Megtérülő beruházások

Az elmúlt öt évben rendre nőtt az agrárgépeknél a lízingcégek által finanszírozott összeg. Az agrárkutatók szerint a mezőgazdaságban érdekelt cégek közül egyre többen váltanak az úgynevezett intenzív gazdálkodásra, termesztési technológiára, ehhez pedig a korábbinál nagyobb gépparkra van szükség. Ha pedig korszerű gépek állnak be a termesztésbe, akkor a beruházás gyorsan megtérülővé válhat. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára azt mondta: „Az agrárcégek beruházásaihoz pedig a lízingfinanszírozás kézenfekvő, rugalmas és költséghatékony megoldás.” Az agrárgépfinanszírozás második negyedéves alakulását ismertetve hozzátette: „A mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg és tőkekintlévőség emelkedett, ám a szerződések száma csekély mértékben, 5,8 százalékkal csökkent. A mérséklődés az új mezőgazdasági gépeket érintette, ezekre az egy évvel korábbinál 17 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek az érintett agrárcégek, miközben a használt mezőgazdasági gépekre kötött szerződések száma 24,8 százalékkal 594-re gyarapodott. Azaz a mostani negyedévben a használt gépek aránya nőtt. .

Százmilliárdos szinten

A Magyar Lízingszövetség összeállításából kiderül az is, hogy az elmúlt években a lízingpiacon az agrárgép-finanszírozás komoly bővülésen ment keresztül a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan. 2016-ban 74 milliárd forint értékben finanszíroztak mezőgazdasági gépeket a magyar lízingcégek és bár egy évvel később 72 milliárd forintra csökkent ez az összeg, 2018-ban már 82 milliárdnál, tavaly pedig 103 milliárd forintnál járt ez a szegmens. A mezőgazdaságigép-finanszírozás lendületes növekedésében fontos szerepet játszottak a jegybank kedvezményes hitelprogramjai, 2019-ben például a finanszírozott összeg több mint négyötöde volt azokhoz köthető. A gépkorszerűsítés pedig hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdaságnak komolyabb szerep jusson hosszabb távon a magyar gazdaság fejlődésében. Bár a mezőgazdaság teljesítménye a teljes gazdaságon belül sokszor változékony, részben az időjárás alakulása miatt, de az idei második negyedévben az egyik legjobban szereplő ágazat volt. A 13,6 százalékos éves GDP-csökkenésből a termelési oldalon mindössze 0,1 százalékpontos hanyatlás volt az agráriumhoz köthető, ezzel szemben a szolgáltatások közel 7 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal járult hozzá a csökkenéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!