mezőgazdaság

2020.07.09. 16:00

Az idő az aratásnak sem kedvez

Gyenge termés várható az idén. Baj lehet a mennyiséggel és a minőséggel is.

Pap Gyula

Fotó: Ádám János

Július elejével országszerte megkezdődött az aratás az őszi árpa betakarításával.

Hiába volt még ősszel kedvező a kilátás, az időjárás sokat rontott rajta. Már a július elejével országszerte megkezdődött aratás előtt is lehetett tudni, hogy mi a baj: a kevés havat és kevés hideget hozó tél után tartós szárazsággal, majd egyenlőtlenül eloszló csapadékkal érkező tavasz és kora nyár befolyásolta kedvezőtlenül a várható termés­átlagot. A gazdálkodók 300 ezer hektárra jelentettek be aszálykárt, emellett az elmúlt időszak intenzív csapadékos időjárása miatt mintegy 10 ezer hektáron a belvíz is megjelent.

A viszontagságok miatt a közepesnél gyengébb termés várható az idén. A terméshozam a korábbi évek átlagánál 6–15 százalékkal lehet alacsonyabb. Ráadásul maga az aratás sem egyszerű, a csapadék sem a mezőkön dolgozó gépeknek, sem a betakarításra – és száradásra – váró növénynek nem kedvez. Agrárszakembereket kérdeztünk az idei aratásról.

Aszály és csapadékbőség

Az idén több nehézség is tapasztalható volt a szántóföldi növénytermesztésben: a gazdálkodók 300 ezer hektárra jelentettek be aszálykárt, emellett az elmúlt időszak intenzív csapadékos időjárása miatt mintegy 10 ezer hektáron a belvíz is megjelent.

Mindezt Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke részletezte is: 2019 őszén optimális volt az időjárás a szántóföldi növénytermesztés szempontjából. Ez tükröződött is a decemberi felmérésben, amikor 70 százalék felett volt a jó minőségű vetés az országban.

Taktaharkány és Tiszalúc között aratják a repcét. A képen: Szabó Péter vezérigazgató-helyettes (Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.) | Fotó: Ádám János

Ez vonatkozott a kalászosokra és a repcére is. Ugyanakkor a tél nem kedvezett a vetéseknek, nem volt hosszú ideig hótakaró és hideg idő, így márciusban a szokottnál két héttel korábban kezdődtek a tavaszi munkák. Ezek jó ütemben indultak, azonban nem lehetett számítani a március közepétől kezdődő tízhetes esőmentes időszakra. Az addig hetven százalék körüli jó minőségű vetések is megsínylették a helyzetet. A későn érkezett csapadék nem tudott sokat segíteni a káron, ráadásul ez sem lassú, áztató eső formájában hullott, hanem általában nagyon nagy eltérések voltak. Egyik helyen özönvíz, pár kilométerrel odébb pedig nem esett semmi. Leginkább a repce sínylette meg, amelynek jellemzően hektáronkénti közel háromtonnás termésátlaga az idén jóval alacsonyabb lesz – fejtette ki a szakember. Az aratáskor tapasztalható, hogy egy táblán belül van, ahol három tonna, ahol pedig érte az eső, ott hat tonna a termésátlag.

Stresszelt a búza

Emiatt nagyon nehéz becsülni az eredményt. Ez Magyarországon nagyon ritka, de vannak olyan búzatáblák, ahol a kalászban az alsó és a felső harmadban nincsenek szemek. Ez attól van, hogy a stressztől a búza nem növeszt szemeket, csak a kalász közepén – fejtette ki az elnök.

Akadozó betakarítás

– Az őszi árpa aratása a vége felé közeledik, 60–70 százalék be van takarítva – mondta el Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. Változó terméseredményeket produkál, hallottunk három és hat mázsa per hektáros eredményekről is. Az idő sajnos a betakarításnak sem kedvez, az eső miatt is félbe-félbe kell hagyni. A nedvességtartalom is túl magas, kénytelenek vagyunk megvárni a száradást. A talaj sok helyen belvizes, állandóan itt kell lenni egy vontatójárműnek arra az esetre, ha elakad a kombájn. A búza aratása is elkezdődött, a mennyiséggel és a minőséggel is lesz baj a gyorsmérések alapján. Nem jó a búza beltartalma a sikér és a fehérje szempontjából sem – ismertette lapunkkal az elnök.

A terméseredményt 50 mázsa körülire saccolja. A jelenlegi párás idő nem kedvez a száradásnak, nincs túl meleg sem, és a szellő sem fúj. A repcével is dolgoznak, három tonna körül van, a víztartalma magasabb a kelleténél, szárítani kell majd – tudtuk még meg.

Közepesnél gyengébb termés várható

Az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok miatt a közepesnél gyengébb termés várható. A nyári aratású szántóföldi növényekből mintegy 7 millió tonnát takaríthatnak be, több mint 1,6 millió hektárról. Az őszi árpa aratása jelenleg 30 százalékon áll, és nekikezdtek az őszi búzának és a repcetábláknak is. A terméshozam a korábbi évek átlagánál 6–15 százalékkal lehet alacsonyabb.

Mintegy 900 ezer hektárról takarítanak be őszi búzát az idén a gazdálkodók, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) előzetes termésbecslése alapján hektáronként 4,3–4,4 tonnás átlaggal számolva. A legkedvezőtlenebb helyzet a repcénél van, amelynek vetésterülete 311 ezer hektár, terméshozama pedig akár még az előzetesen becsültnél is alacsonyabb lehet, hektáronként 2–2,1 tonna körül alakulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!