Prima Gála

2019.10.16. 20:00

Tizenkettedszer díjazzák a legkiválóbbakat megyénkben

Hét kategória kilenc jelöltje közül választják ki az idei Prima díjasokat.

Ádám Imre

Forrás: ÉM

Fotó: Edited by mLevi

A kiemelkedő teljesítmények méltó elismerése – e célból alapította 2003-ban Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával a Prima Primissima díjat. A küldetés azóta is változatlan: példaképeket állítani a társadalom elé – azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. Idén is ugyanezen eszmék vezérlik a VOSZ megyei szervezetét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima díjak odaítélésekor.

– November 9-én immár tizenkettedik alkalommal rendezünk Prima Gálát a Miskolci Nemzeti Színházban a megyei nyertesek köszöntésére és a közös ünneplésre. Az idei rendezvény az ünneplés mellett emléket is állít a díj alapítójának, a VOSZ Örökös Elnökének, Demjén Sándornak, aki sajnos már nem lehet közöttünk. Az örökül kapott hagyományt azonban folytatjuk, így idén újabb három névvel bővül a megyei kiválóságok sora – mondta előzetesen Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, aki egyben a VOSZ elnökhelyettese is.

Igazi ünnep

Ádám Imre örömmel beszélt arról, hogy idén is felfokozott érdeklődés és komoly várakozás előzi meg a megyei Prima díjat, hiszen ez ad alkalmat a megye vállalkozói, gazdasági szereplői számára, hogy szűkebb pátriájukban is támogathassák a magyar szellemiség eredményeinek megőrzését, a magyar kultúra, művészetek, tudomány, oktatás, köznevelés és sport fejlesztését, az általuk elért eredmények megismertetését és elismerését.

Hangsúlyozta, hogy a korábbi évek Prima Gáláinak sikere, a díjazottak személye, a gálán fellépők összetétele minden esetben azt igazolták, hogy sikerült egy olyan kulturális eseményt meghonosítani, amely immáron a megye közéletének elválaszthatatlan és meghatározó ünnepe.

Hét kategóriában

– Az eszme és a célok változatlanok, és a tavalyi Prima díjhoz hasonlóan idén hét kategória kilenc jelöltje között dől el a három díj sorsa. A zsűri mellett azonban továbbra is nagy szerepe lesz a közvéleménynek, az ő szavazataik alapján hirdetünk idén is közönségdíjast, aki szintén a Prima Gálán veheti át az elismerést – ismertette Ádám Imre. (A közönségdíjasokra a VOSZ megyei szervezetének honlapján keresztül szavazhatnak hamarosan – a szerk.)

Mint megtudtuk, a kilenc megyei Prima díjra esélyest 142 jelölt közül választotta ki a zsűri, a jelölteket hamarosan bemutatjuk lapunkban. A három győztes idén is nettó 1-1 millió forintot és Mancs gyönyörű bronzszobrát viheti haza, valamint megkapják ifj. Vajda Attila ékszerész által készített gyémántokkal kirakott aranykitűzőt, amely Mancs tappancsát ábrázolja stilizáltan.

Az év vállalkozói

A Prima Gálán a három Prima díjast és a közönségdíjast magas színvonalú szórakoztató és művészeti produkcióval köszöntik. Emellett a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év Vállalkozója Díjakat. A hat díjazott VOSZ-tag a legkülönfélébb kategóriákból kerül ki a kisvállalkozóktól kezdve a nagyobbakig.

„Itt nem a vállalkozás mérete a lényeg, hanem a teljesítmény, az innovativitás, mindaz, amiért valaki példaként állítható a közösség elé” – fogalmazott Ádám Imre.

A gazdaság érdekében

Ádám Imre hangsúlyozta, hogy a Vállalkozók Országos Szövetsége továbbra is elkötelezetten támogatja a bürokrácia csökkentését, mert a vállalkozók adóterhei igazán csak akkor csökkenhetnek, ha az állami adminisztrációt lényegesen lejjebb szorítják.

– A VOSZ az elkövetkező években is elkötelezetten kiáll emellett, de ebben partnerre talált a magyar kormányban, amely ugyanezt gondolja ebben a kérdésben. Sok egyéb tényező mellett, ezáltal lehet igazán versenyképes külföldön is a magyar vállalkozói réteg és így maradhat olyan helyzetben, hogy továbbra is képes legyen a magyar értékek megőrzésének támogatására” – jelentette ki Ádám Imre.

Az idei Prima díj jelöltjei

Magyar Képzőművészet: Urbán Tibor festőművész

Magyar Népművészet és Közművelődés: Zemplén Táncegyüttes

Magyar Oktatás és Köznevelés: Csekéné Altrichter Judit tanár

Magyar Oktatás és Köznevelés: Gecse Attila lelkész

Magyar Sport: Miskolc Steelers

Magyar Színház és Filmművészet: Harsányi Attila színművész

Magyar Színház és Filmművészet: Miskolci Csodamalom Bábszínház

Magyar Tudomány: Dr. Palotás Árpád intézetigazgató

Magyar Zeneművészet: Miskolci Dixieland Együttes

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!