Helyi gazdaság

2016.08.18. 13:34

Figyelő - Seszták: van lehetőség újabb rezsicsökkentésre

Budapest - Seszták Miklós lát lehetőséget egy újabb rezsicsökkentésre. A nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt is elmondta, hogy nem zár be a Déli pályaudvar.

Budapest - Seszták Miklós lát lehetőséget egy újabb rezsicsökkentésre. A nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt is elmondta, hogy nem zár be a Déli pályaudvar.

Seszták Miklós elmondta, hogy az eddigi rezsicsökkentés eredményeit szeretnék megőrizni, és tovább folytatni. Véleménye szerint meg kell nézni, hogy hatékonyabb szervezeti rendszerben van-e mód továbblépésre. Hozzátette: lát erre lehetőséget.

Az újabb rezsicsökkentés mértékéről nem akart nyilatkozni, mivel nem ismert az uniós kötelezettségszegési eljárás eredménye, a gázárak alakulása, valamint a szinergiák költséghatékonyságának mértéke sem.

Közölte: a kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával. Három jelentős, a budapesti vasúti közlekedést érintő projekt indul, bővítik a Kelenföldi pályaudvart, amit részben a 4-es metró miatti kötelezettséggel, részben a várhatóan épülő nagykórházzal indokolt. A második projekt a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér rekonstrukciója, és sort kell keríteni a Keleti pályaudvar felújítására is - mondta.

A Délivel kapcsolatban az a döntés, hogy a MÁV működésével össze nem függő, vagy feleslegessé vált tevékenységek - így a raktározás - elköltöztetésével tehermentesítsék a pályaudvart, mindez a személyszállítást egyelőre nem érinti.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!