Helyi gazdaság

2016.03.12. 15:39

Balog: a magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el

Budapest - A magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el - mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Templeton Program nyitórendezvényén szombaton Budapesten.

Budapest - A magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el - mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Templeton Program nyitórendezvényén szombaton Budapesten.

Balog Zoltán elmondta: tavaly 333 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a nemzeti tehetségprogramra, amely a kormányzati hozzájárulással együtt 2,8 milliárd forintot jelent, ez - emelte ki - nemzetközi összehasonlításban is nagy eredmény.

A miniszter köszöntőbeszédében kifejtette, hogy a tehetségeket - erejéhez mérten - mindenkinek gondoznia, a tehetséges fiatalokat segítenie kell, hiszen a tehetségből kibontakozó siker a mindennapokban is megjelenik.

A tárcavezető úgy fogalmazott, a most kiválasztott fiatalok biztosak lehetnek abban, hogy nem maradnak egyedül tehetségük kibontakoztatásában, hiszen a Magyar Templeton Program is azért indult, hogy azok, akik erre érdemesek, komplex támogatást kaphassanak. Balog Zoltán megjegyezte, hogy kevés olyan programot ismer, amely egyértelműen független a kormányoktól, de a most útjára indított program ilyen. A program előremutató és reményt keltő összefogás - tette hozzá.

Balog Zoltán kitért arra: tavaly hirdettek először olyan ösztöndíjprogramokat, amely a tehetséges fiatalok családjának jelent havonta nagy segítséget. A nemzeti tehetségprogramon keresztül tanulmányi, tudományos diákolimpiai versenyeket tartanak, és a roma fiataloknak a roma szakkollégiumok rendszerében személyre szabott programokat alakítottak ki, amelyekbe már a határon túlról is be lehet kapcsolódni.

A sikeresség azon is mérhető lesz - mondta -, hogy a mostani tehetségesek később tehetséget segítő emberekké válnak-e. Balog Zoltán úgy vélte, hogy a Magyar Templeton Program az a "védőháló", amely sok magyar tehetségnek nyújt biztonságot.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fontos célnak nevezte, hogy a magyarországi tehetségekből egy se vesszen el. Mint mondta, a tehetség arra kötelezi az embert, hogy a közéletben aktívabban vegyen részt.

Az Akadémia székházában tartott rendezvényen Lovász László kiemelte, fontos, hogy a Templeton Programban legyen utánpótlás a többi között a tudomány, a kultúra, sport területén.

Az MTA elnöke úgy fogalmazott: "A tehetség nem jelent ingyenjegyet a könnyű élethez." A tehetség elkötelezettséget jelent, hiszen azt kibontakoztatni, kamatoztatni kell, nagyobb, mélyebb, felelős, higgadt, de aktív részvételt kíván az egyéntől - mondta.

Lovász László szerint a kiválóságok előtt kinyílik a világ, és lehetőséget kapnak arra, hogy a más országokban folyó kulturális, tudományos tevékenységekkel ismerkedjenek.

A most indult Magyar Templeton Program keretében felavatták az első magyar junior Templeton-fellow-kat, a kiválasztott 315 fiatal egyéves, személyre szabott tehetséggondozó programban vehet részt. A kiemelkedő kognitív képességekkel rendelkező fiatalok közül 217-en a 10-19 éves, 98-an a 20-29 éves korosztályból kerülnek ki.

A Csermely Péter hálózatkutató professzor vezette programban a beválogatott fiatalok egy éven keresztül mentorok által vezetett, 8-12 tagú közösségek tagjaivá válnak. Minden tehetség az érdeklődési körére szabott egyéni haladási tervet kap, ám saját felelőssége és döntése, hogy a lehetőségek közül mely programokkal él majd. Az első három hónap a fellow-k ismerkedési időszakáról szól: amellett, hogy elkezdik a munkát egyéni mentoraikkal, intézménylátogatásokon és workshopokon vehetnek részt.

A Magyar Templeton Program fő támogatója a honlapjukon olvasható tájékoztatás szerint a Templeton World Charity Foundation. Az alapítványt Sir John Templeton (1912-2008) amerikai születésű brit üzletember hozta létre azzal a céllal, hogy olyan programokat támogasson világszerte, amelyek az élet és a világegyetem nagy kérdéseire keresik a választ, és olyan kivételes tehetségeket karoljon fel, akik érdemben tesznek az emberiség boldogulásáért.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában