Helyi gazdaság

2014.03.28. 10:02

Orbán: Magyarország jobban teljesít az uniós átlagnál

Budapest, 2014. március 28., péntek (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál. A kormányfő erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjúban beszélt pénteken, mérleget vonva kormánya teljesítményéről.

Budapest, 2014. március 28., péntek (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál. A kormányfő erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjúban beszélt pénteken, mérleget vonva kormánya teljesítményéről.

Emlékeztetett: tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígértek, ebből egy ciklus alatt több mint 250 ezer megvalósult, ami az időarányosnál kevesebb, de elfogadható és több, mint bárki gondolta volna 2010-ben.

Arra a felvetésre, hogy az új állások közül kevés a versenypiaci, úgy válaszolt: a vállalkozások még sokaknak nem tudnak munkát adni. A változás az, hogy az előző kormányok segélyt adtak az alulképzett, munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen térségben lakó embereknek, a mostani pedig a közfoglalkoztatás révén munkát ad nekik - mondta.

Kiemelte, hogy a közfoglalkoztatottak a korábbi 28 ezer forintos segély kétszeresét kapják közmunkabérként.

A miniszterelnök szólt arról, hogy a tavalyi év trendforduló volt, a rezsicsökkentés miatt is alacsony infláció következtében nőttek a reálkeresetek.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország minden lényeges gazdasági mutató - munkanélküliség, foglalkoztatás, gazdasági növekedés, infláció, külkereskedelmi egyensúly - alapján jobban teljesít az uniós átlagnál.

Beszélt arról is, hogy bár a szakképzésben biztató jelek vannak, a munkástanulók jól szerepelnek nemzetközi versenyeken, és egyre inkább az iparkamara igényeihez igazítják a képzést, az általános iskolai oktatással kapcsolatban még sok a teendő. A jó oktatásügyhöz szükséges keretet megalkották, a közoktatási rendszer "irányítható állapotban van", de tartalmi változások kellenek a nemzetközi felmérések szerint romló eredmények miatt - hangsúlyozta.

"Olyan politikát próbáltam csinálni, ami a magyar embereknek jó. Nem volt beleírva a szerződésembe, hogy a nagy nemzetközi cégeknek is elégedettnek kell lenniük, az se volt beleírva, hogy a bankok továbbra is extraprofitokat vigyenek haza. Ellenben bele volt írva a vállalásainkba, hogy a magyar emberek életét kell segíteni és könnyíteni. Ha tehát elvesztettem esetleg néhány külföldi barátot, és helyette nyertem néhány millió magyart, azt jó üzletnek tartom" - jelentette ki.

A kormányfő becsületbeli kérdésnek nevezte, hogy mindig ott volt a katasztrófahelyzetek elhárításánál. "Jobban szeretem azt a vezényszót, hogy utánam, mint azt, hogy előre" - magyarázta, hozzáfűzve: a politikai vezetők elsődleges kötelességének tartja az összetartozás erősítését, a közösségépítést.

Kérdésre beszélt arról is, hogy az ellenzék bajban volt az elmúlt négy évben a kétharmados kormánytöbbség mellett, "hiszen a választók nem szavaztak rájuk, úgy azért nehéz erőt mutatni". Szerinte az ellenzék véleménye ilyen erőviszonyok között "tiszteletreméltó, de nem perdöntő".

Hozzátette: kormányának 2010-től tűzoltómunkát kellett végeznie. "Megizzadunk, sáros is lesz a ruhánk, pernye is száll ránk, nem nézünk ki olyan jól, mint ha szmokingban mentünk volna egy partira, de hát nekünk a tűzoltás jutott, meg kellett menteni Magyarországot a pénzügyi összeomlástól. Elvégeztük. Kétségkívül lehetnénk elegánsabbak is. Majd most, a következő választás után talán tudunk új ruhát venni" - mondta.

A jövőre vonatkozó tervei közül kiemelte: fontos a teljes foglalkoztatottság, a rezsicsökkentés, de a legnagyobb baj, hogy még mindig sokan vannak, akiknek bár van munkájuk, jövedelmük, nincs tartalékuk, ezen kell változtatni.

Ahhoz, hogy nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban, békésebben éljünk, gazdaságilag kell megerősödni, a családoknak kell jobb állapotba kerülniük, ezért kell a családokat támogatni, ezért kell teljes foglalkoztatottság, adócsökkentés, rezsicsökkentés - mondta. "És ha ezt végigcsináljuk, mindenkinek lesz munkából szerzett jövedelemből annyi tartaléka, hogy úgy érezze: az élet nehéz és kellemetlen fordulatai esetén se kell kétségbe esnie" - fejtette ki.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!