Helyi gazdaság

2013.05.02. 14:07

Szakértők szerint továbbra is mélyponton a lakásépítési piac

Budapest, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - Továbbra is mélyponton van a lakásépítési piac és nem várható a romló tendencia megváltozása Koji László, az ÉVOSZ alelnöke és Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője szerint.

Budapest, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - Továbbra is mélyponton van a lakásépítési piac és nem várható a romló tendencia megváltozása Koji László, az ÉVOSZ alelnöke és Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint az idei első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is. Tavaly összesen 10 560 új lakás épült Magyarországon, 17 százalékkal kevesebb, mint 2011-ben.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke az MTI-nek kifejtette: bár évi 8000 ezer lakás továbbra is meg fog épülni, mivel erre megvan a fizetőképes kereslet, de ez a szám is újabb mélypontot jelent, hiszen még a két világháború közötti gazdasági válság idején is több lakás épült, mint most.

A frissen közölt adatokat értékelve kiemelte, hogy a lakásépítéssel foglalkozó építőipar szempontjából az egyik legnagyobb problémát még mindig az jelenti, hogy a megépülő lakások egyharmada, mintegy 3000-3500 lakás nem teljesen jogszerűen, írásos szerződések nélkül épül, jelentős részben a szervezett építőiparon kívüli kivitelezésben. Ezért is szorgalmazza az ÉVOSZ az újépítésű lakások áfa-kulcsának 27-ről 5-10 százalékra történő csökkentését, ami serkenthetné a piacot.

Koji László hozzátette: az építőipar utolsó jó éve 2006 volt, azóta a lakásépítéssel foglalkozó cégek piacuk mintegy háromnegyedét elveszítették.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a meglévő lakásvagyon fenntartásához évente 250 000 lakást kellene felújítani, s bár erre vonatkozóan a KSH nem közöl adatot, de tavaly mindössze 95 000-100 000 lakás újítottak fel. Az alelnök szerint a kormány által kidolgozott rendszerek - otthonteremtési támogatás, energiatakarékos felújítás támogatása, panelprogram - alapvetően jók, de nincs mögéjük állítva elégséges forrás, és csak kevesen tudják igénybe venni ezeket.

Suppan Gergely ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy a kormányzati otthonteremtési támogatások hatása csak később lesz érzékelhető. Jelezte, hogy a hitelpiac élénkülése lendíthetne a piacon, de egyrészt a statisztikákból nem látszik bővülés, másrészt pedig annak kedvező hatása sem lenne azonnal érzékelhető. Ezek alapján az elemző sem számít arra, hogy jelentősen javulnak a "tragikus" lakásépítési adatok.

Az első negyedéves adatok alapján hozzáfűzte, láthatóan kevesebb a készpénzes vevő, már ők sem tudják eltartani a piacot.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!