Helyi gazdaság

2013.05.16. 13:30

Rába: a számok igazolják a futóműüzletágra épülő stratégiát

Budapest, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - A Rába Holding első negyedéves számai igazolják a futóműüzletágra mint alaptevékenységre épülő stratégiát - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a társaság elnök-vezérigazgatója.

Budapest, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - A Rába Holding első negyedéves számai igazolják a futóműüzletágra mint alaptevékenységre épülő stratégiát - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a társaság elnök-vezérigazgatója.

Pintér István közölte, hagyományosan ez a szegmens adja az árbevétel 60-70, és most már a profit 100 százalékát; az ezen a területen fontos amerikai piacon az utóbbi években elérték, hogy az alkatrészeladás túlsúlya helyett most már a bevételek 80-90 százalékét a komplett futóművek értékesítése adja.

A tervekről szólva jelezte: az idén felfuttatják a John Deere-nek gyártott és kiteljesítik a Claas által megrendelt futóművek gyártását.

Az idei célkitűzések között említette, hogy a csoportszintű árbevétel kétszámjegyű mértékben nőjön, az EBITDA-arány nyolc százalék fölött legyen, a cég az utóbb tíz esztendő legjobb EBITDA-ját (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) produkálja, nettó adóssága pedig 11,3-ról 10 milliárd forint alá csökkenjen.

"Csodát nem várunk 2013-ban a piacainktól" - jelentette ki Pintér István. A haszongépjármű-piacon stagnálást prognosztizálnak, ugyanakkor oroszországi jelenlétükkel kapcsolatban arról beszélt, "várhatóan jól fog teljesíteni" a Rába szemszögéből a múlt év csalódásának értékelt piac.

Hozzátette: stagnál az európai és az amerikai tehergépjármű-piac, ugyanakkor - a beruházásokat lehetővé tevően magas terményárak miatt - "dübörög" a mezőgazdasági gépek globális eladása.

Szerda délután közzétett negyedéves gyorsjelentése szerint az év első három hónapjában a Rába Holding csoportszintű konszolidált árbevétele 16,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit, üzemi eredménye pedig közel meghétszereződött, 749 millió forintot tett ki; a Rába-csoport 2013 első negyedévében 860 millió forint nettó nyereséget ért el a tavalyi év azonos időszakában realizált 34 millió forint profittal szemben.

A jelentés szerint a cég csoportszinten 2013 első negyedévében 11,4 milliárd forint árbevételt ért el. A növekedés az exportpiacokon - a globális haszongépjármű-piacok nagyobb mértékű visszaesése ellenére - elért jelentős, 22,8 százalékos bővülésnek köszönhető, a belföldi értékesítés kis mértékben, 0,9 százalékkal csökkent. Az EBITDA 1,29 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 648 millió forintról.

A futóműüzletág 25 százalékot meghaladó bevételbővülése húzta magával a csoportszintű mutatókat. Az üzletág 51 százalékkal növelte értékesítését az amerikai piacon. Jelentősen élénkült a kulcsszegmensnek számító mezőgazdasági és a speciálisjármű-kategóriában a stratégiailag kiemelt jelentőségű, magas hozzáadott értékű, komplett futóművek értékesítése. A Rába Futómű Kft. árbevétele 2013 első negyedévében 8,2 milliárd forint volt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában