Helyi gazdaság

2013.05.10. 08:58

Hajdú-Bét - Bajnai: örülök, hogy kártérítést kapnak a károsultak

Vásárosnamény, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Örülök annak, hogy további kártérítést kapnak az államtól a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjai és kisbeszállítói - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Vásárosnamény, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Örülök annak, hogy további kártérítést kapnak az államtól a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjai és kisbeszállítói - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

A volt miniszterelnök a szövetség országjárásának helyi állomásán tartott sajtótájékoztatót követően újságírói kérdésre azt mondta: a 2000-es évek közepén közben járt abban, hogy az akkori magyar kormány a jogi lehetőségek maximumáig elmenve két alkalommal is kártérítést adjon a károsultaknak.

"Ha most többet találtak a kasszában az jó hír" - mondta Bajnai Gordon, utalva a Vidékfejlesztési Minisztérium döntésére, miszerint száz olyan gazdálkodó kaphat fejenként mintegy kétmillió forintot, akik közvetlen kapcsolatban álltak a Hajdú-Bét Rt.-vel.

A választási szövetség vezetője ugyanakkor furcsának nevezte, hogy három éve van hatalmon a kormány, de eddig nem jutott eszükbe a kártérítés, pedig bőven beszéltek a Hajdú-Bét problémájáról.

"Úgy tűnik, hogy valójában - ha vicces akarnék lenni - az én fellépésemnek köszönhető talán ez a harmadik kártérítés is, még ha ezt az Orbán-kormány is csinálja" - fogalmazott Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy 200 millió forint nem egy olyan összeg, amit korábban ne adhattak volna segítségként a károsultaknak.

A volt miniszterelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nincs oka bocsánatot kérni, mivel nem felelős a gazdák káráért. "Nem vezettem a Hajdú-Bétet, igazgatósági tagja sem voltam a cégnek, hanem az egyik tulajdonos, a Wallis Zrt. képviselője voltam, ezt a pozíciót is akkor kezdtem el betölteni, amikor a Hajdú-Bét már nagy bajban volt" - mondta Bajnai Gordon.

Emlékeztetett arra is, hogy a tulajdonos egy 10 milliárd forint értékű beruházással próbálta életben tartani a céget, ez azonban csak három évig sikerült. Az ázsiai madárinfluenza, a forint hirtelen erősödése, a minimálbér radikális megemelése és a Bábolna 35 milliárd forintos állami "kitömése" volt az okai annak, hogy a Hajdú-Bét nem volt képes tovább versenyezni és összedőlt - közölte.

Hozzátette: bár a Wallis volt a legnagyobb vesztese a Hajdú-Bét csődnek, a kistermelőket ért 1-2 millió forintos veszteségek sokkal fájdalmasabb emberi tragédiák voltak, mint a Wallis fele vagyonának elvesztése.

Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón elmondta: az országnak van reménye a változásra, ehhez azonban fel kell ébrednie abból a rossz álomból, amiben van. Ki kell lábalni az Orbán-kormány által generált válságból, ami azonban jóval súlyosabb, mint volt, mivel gazdasági gondok mellé egy szociális katasztrófa veszélye és egy alapvető bizalomvesztés is társult - vélekedett Bajnai Gordon. Hozzátette: a 2014-ben felálló kormány feladata lesz ennek a problémának a megoldása.

A vásárosnaményi művelődési házban megtartott lakossági fórumon mintegy száz érdeklődő vett részt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!