Helyi gazdaság

2013.05.10. 15:00

A Buda-Cash az idén 0,2-0,4 százalékos növekedést vár

Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - A Buda-Cash Brókerház elemzői az idén a GDP 0,2-0,4 százalékos bővülését várják, és arra számítanak, hogy az infláció és az államháztartási hiány 3 százalék alatt marad. Az euró/forint árfolyam a következő hetekben, hónapokban szoros korrelációt mutathat a hozamok alakulásával, így esélyes akár a 285 forintos szint elérése is, hirtelen hangulatváltáskor azonban a korábbi csúcsokon is túljuthat az árfolyam.

Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - A Buda-Cash Brókerház elemzői az idén a GDP 0,2-0,4 százalékos bővülését várják, és arra számítanak, hogy az infláció és az államháztartási hiány 3 százalék alatt marad. Az euró/forint árfolyam a következő hetekben, hónapokban szoros korrelációt mutathat a hozamok alakulásával, így esélyes akár a 285 forintos szint elérése is, hirtelen hangulatváltáskor azonban a korábbi csúcsokon is túljuthat az árfolyam.

Tóth Gergely elemző a brókerház pénteki tájékoztatóján elmondta: a legfrissebb makrogazdasági adatok többsége ugyan mutat némi javulást, de a várt gazdasági fordulatnak még nincs jele, ehhez legalább 1,5-2 százalékos növekedést kellene elérni. Az ipari statisztikák, az inflációs folyamatok és mezőgazdaságban lévő tartalékok bizakodásra adhatnak okot, de kérdés, hogy a beruházások, a lakossági fogyasztás valamint a hitelezés területén is lesz-e pozitív változás. Az MNB növekedési hitelprogramjától a Buda-Cash a jegybank becslésénél kisebb, 0,2-0,3 százalékos növekedési többletet vár.

A Buda-Cash elemzői szerint az idei év kedvezően indult, tavasszal azonban megakadt a globális javulás, romlottak a reálgazdasági kilátások, ennek következtében a világ jegybankjai nem változtattak a laza monetáris politikán, sőt még fokozódik is a lazítás. A pénz- és tőkepiacok változatlanul úsznak a pénzben, a fejlett világ tőzsdéi a likviditásbőség hatására csúcsokat döntenek. A nagy jegybankok likviditásnövelő intézkedései nagyban hozzájárultak Magyarország piaci megítélésének javulásához is, s ezáltal teret adtak a magyar monetáris lazításnak.

Magyarország piaci megítélése kedvező, a piac eltűri a recessziót és az unortodox gazdaságpolitikát. Komoly kockázati tényező azonban, mi lesz, ha a globális likviditást elkezdik kiszívni, akkor ugyanis áthelyeződhet a figyelem egyes országok reálgazdasági folyamataira - mutatott rá Tóth Gergely. A túlzottdeficit-eljárásról kijelentette, a kormánynak és a jegybanknak a növekedésre kellene helyeznie a hangsúlyt, "a sorozatos megszorítások" ugyanis rontották Magyarország növekedési kilátásait.

A Buda-Cash elemzői szerint úgy tűnik, a nemzetközi piacokon elmarad a sokak által várt korrekció, a további emelkedést a vállalati eredmények és a fokozatosan javuló vállalati adatok segíthetik, főleg a tengerentúlon.

A magyar részvénypiacot is segíti a nemzetközi hangulat és magas likviditás, azonban a növekedési kilátások továbbra is rosszak, a vállalati eredményeket pedig különadók és egyedi szabályozási hatások gyengítik - ismertette Török Bálint elemző. A magyar gazdaságpolitika megítélése ugyanakkor némiképp javulóban van, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) élén történt változást pozitívan értékeli a piac és az MNB-elnökváltás sem okozott olyan változást, amitől a piac tartott, ami különösen a bankszektor megítélésére lehet kedvező hatással - mondta Török Bálint.

Taraczky Andrej devizapiaci üzletágvezető elmondta: a magyar alapkamat történelmi mélyponton van, s további 100 bázispontos kamatcsökkentés van beárazva. A magyar kötvényeket a befektetők folyamatosan veszik, a besorolás senkit nem érdekel, csak a hozam számít, a likviditásbőség miatt ugyanis nőtt a kockázatvállalási kedv.

A forint tekintetében, ameddig érvényben van az általános hozamvadászat, limitált a gyengülés veszélye, a forint továbbra is inkább a negatív hírekre érzékeny. A kamatcsökkentési ciklus a Buda-Cash elemzői szerint mára egy olyan fázisába ért, ahol a jegybanknak a piac minden rezdülésére figyelnie kell. Az euró forintárfolyama továbbra is hektikusan alakul, a következő hónapokban szoros korrelációt mutathat a hozamok alakulásával, így esélyes a további többforintos lemorzsolódás, akár a 285 forintos szint elérése is. Hirtelen hangulatváltáskor azonban a korábbi csúcsokon is túljuthat az árfolyam.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában