Helyi gazdaság

2013.03.26. 09:37

OGY - Módosította a Ház az idei büdzsét, az uniós elszámolás szerinti hiány változatlan

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn 242 igen, 51 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett elfogadta az idei költségvetés harmadik módosítását.

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn 242 igen, 51 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett elfogadta az idei költségvetés harmadik módosítását.

A változtatás szerint az idei büdzsé 15 ezer 323 milliárd 816 millió forintos bevételi főösszeg mellett 16 ezer 205 milliárd 151 millió forint kiadási főösszeget tartalmaz, a hiány az eredetihez képest 40 milliárddal 881 milliárd 334,8 millió forintra emelkedik. Az uniós elszámolás szerinti hiány a GDP-hez mérten változatlan maradt.

A kiadást növeli egyebek mellett, hogy a települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatásra 30 milliárd forintot szánnak. Az ötezer lakos feletti helyi önkormányzatok adósságának kiváltását ugyanis az állam részben úgy tervezi teljesíteni, hogy a 250 millió forintnál kisebb összegű adósságelemből átvállalandó rész visszafizetéséhez egyszeri, vissza nem térítendő (törlesztési célú) költségvetési támogatást nyújt.

A büdzsé módosítása lehetővé teszi, hogy a jogosult, de törlesztési célú támogatásban tavaly nem részesült településeknél a kormány úgy gondoskodjon a támogatásról, hogy azt a hitelezők számlájára juttatja el. Ez megegyezik a konszolidáció tavalyi gyakorlatával: ez ugyan növeli a központi alrendszer hiányát, de a törlesztési célú támogatást az önkormányzati alrendszerben bevételként számolják el, így államháztartási szinten egyenlegsemleges.

Az elfogadott módosítással egyszerűbbé válik a szabályozás: egyes kiemelt szakmai feladatok (Arany János-programok, sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvellátása, szakiskolai felzárkóztató oktatás) esetében a nem állami intézményfenntartók augusztus 31-e helyett december 31-éig kapják a feladathoz kötött támogatást a 2012-es feltételek szerint.

Az egészségügyi feladatokat ellátó, megszűnő gazdasági társaságoktól átvállalt adósság rendezésére 9,5 milliárd forintot irányoznak elő. Ez része volt a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek költségvetési törvényben figyelembe vett adósságának.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában létrejött megállapodás alapján a költségvetésből 10 milliárd forint támogatást nyújtanak a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő munkáltatói bér- és járulékköltségek megtérítésére. Ez a módosítás költségvetésileg egyenlegsemleges.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!