Helyi gazdaság

2013.02.06. 13:43

MSZP: az államosítás miatt kevesebbet visznek haza a pedagógusok

Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) - Az MSZP oktatáspolitikusa szerint csak a kezdet, hogy a pedagógusok elestek egyes, eddig az önkormányzattól kapott pótlékoktól és támogatásoktól, az iskolák államosítása és a köznevelési törvény rendelkezéseinek életbe lépése ugyanis elbocsátásokhoz vezet majd, a kormány pedig nem tudja kompenzálni a tanárok reálbércsökkenését.

Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) - Az MSZP oktatáspolitikusa szerint csak a kezdet, hogy a pedagógusok elestek egyes, eddig az önkormányzattól kapott pótlékoktól és támogatásoktól, az iskolák államosítása és a köznevelési törvény rendelkezéseinek életbe lépése ugyanis elbocsátásokhoz vezet majd, a kormány pedig nem tudja kompenzálni a tanárok reálbércsökkenését.Kunhalmi Ágnes szerdán az MTI-nek azt mondta: a központosítás bizonytalanságot okozott az iskolarendszerben, ahogy ezt a szocialisták előrevetítették. Igazolódik, hogy az iskolák átvétele nem hoz színvonal-emelkedést, ellenkezőleg: a jó iskolák lesznek rosszabbak, hiszen a tanárok azokban az intézményekben sem kapnak bónusz juttatásokat, ahol eddig az önkormányzat állta azokat - jegyezte meg.

Hozzátette: az önkormányzatoktól nem várható el, hogy továbbra is fizessék ezeket az illetményeket, hiszen az államosítással együtt forrásokat vontak el tőlük.

Az MSZP-s politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok már eddig is öt és fél százalékos reálbércsökkenést szenvedtek, amit csak az életpályamodell bevezetése kompenzálhatna. Ez azonban 75 milliárd forintot igényelne, amire nincs fedezet - jelentette ki.

Ugyanakkor hangsúlyozta: ha a kormány mégis hozzálát az életpályamodell bevezetéséhez, akkor is csak azt a pénzt adja vissza, amit eddig elvett a pedagógusoktól, a tanárok így örülhetnek, ha munkaterheik növekedése mellett nem csökken a fizetésük.

Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy az iskolák államosítása és a köznevelési törvény rendelkezéseinek bevezetése - a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a szakképzésben a közismereti tárgyak csökkentése - miatt elbocsátásokra kell számítani az iskolákban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!