Helyi gazdaság

2013.01.17. 19:47

BÉT - Elemző: az OTP fontos szinteket tört át

Budapest, 2013. január 17., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,97 pontos, 1,68 százalékos emelkedéssel, 19 508,91 ponton zárt csütörtökön.

Budapest, 2013. január 17., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,97 pontos, 1,68 százalékos emelkedéssel, 19 508,91 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 22,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A magyar piacon folytatódott az OTP szerdán, nagy forgalom mellett indult emelkedése, sőt, a nap végére maga mellé tudta állítania a Molt is, zárása azonban a napi teljesítménynél gyengébbre sikerült - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Hozzátette: mindkét papír komoly emelkedéssel zárt, a régi időket idéző forgalommal. Az OTP fontos szinteket tudott áttörni az elmúlt két napban, pénteken kiderül, hogy tartja-e erejét vagy kis mértékű profitrealizálás kezdődik. A magyar fizetőeszköz is erősödött, de jóval visszafogottabban, mint az OTP.

A nyugat-európai, tengerentúli piacok az elmúlt napok, hetek szokásos fél százalék alatti elmozdulását produkálják, most éppen pozitív irányba. Az Amerikából érkezett makroadatok vegyes képet mutattak, volt olyan - például a munkaerő-piaci -, ami sokkal jobb lett a vártnál, ami nyilván adott egy kis lendületet a piacoknak. Csütörtökön talán ez volt a legnagyobb katalizátor, de az OTP enélkül is elég "combos" volt - mondta Sőre Balázs. Pénteken a kínai GDP adatra figyel a piac.

A Mol 495 forinttal, 2,69 százalékkal 18 900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 111 forinttal, 2,44 százalékkal 4655 forintra nőtt, forgalmuk 18,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 681,7 millió forint volt.

A Richter árfolyama 45 forinttal, 0,12 százalékkal 37 055 forintra csökkent, forgalma 982,0 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 151,6 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 0,99 százalékkal 18 300 forintra nőtt.

A BUMIX 1 056,83 ponton zárt csütörtökön, ez 1,30 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

- MTI -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!