Helyi gazdaság

2012.09.07. 10:28

BÉT - Stagnálásra vagy enyhén pozitív nyitásra számítanak az elemzők

Budapest, 2012. szeptember 7., péntek (MTI) - Stagnálásra, illetve enyhén pozitív nyitásra számítanak pénteken az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Budapest, 2012. szeptember 7., péntek (MTI) - Stagnálásra, illetve enyhén pozitív nyitásra számítanak pénteken az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: a nemzetközi hangulat az Európai Központi Bank (EKB)csütörtöki, kötvényvásárlásról szóló bejelentése után kedvező. Magyarországon csütörtökön délután gyengülést okoztak IMF feltételeiről szóló sajtóhírek, illetve az ezzel kapcsolatos kormányzati reagálások, de a nap végére korrigált a piac. Német Sándor szerint ezért inkább pozitív nyitás várható a tőzsdén pénteken.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén kiemelte: Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki bejelentése javította a hangulatot és a kockázatvállalási hajlandóságot a nemzetközi piacokon, Orbán Viktor szavai viszont csökkentették ugyanezt a magyar piaccal kapcsolatban. A szakember szerint a nemzetközi piacokon enyhén pozitív nyitás várható, a magyar piac viszont ebből kimarad, de a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően várhatóan nem fog esni az index. Úgy fogalmazott: pénteken a magyar piacra is elérhetnek a vevők, mert az, hogy még beláthatatlan ideig nem lesz EU-IMF megegyezés, nem jelent újdonságot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,01 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 17.949,20 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,9 milliárd forint volt. A Mol 310 forinttal, 1,88 százalékkal 16.800 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,77 százalékkal 3.779 forintra nőtt, forgalmuk 18,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 427 forintra csökkent, forgalma 487,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 350 forinttal, 0,88 százalékkal 39.450 forintra esett, a részvények forgalma 814,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 102,7 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,89 százalékkal 16.950 forintra emelkedett.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!