Helyi gazdaság

2012.07.24. 07:55

Fazekas Sándor: a földtörvény nagy lehetőség a magyar gazdáknak

Kiscsehi, 2012. július 23., hétfő (MTI) - A földek haszonbérbe adása az első olyan program az ország történetében, amelynek során az állami földeket családi gazdálkodók kaphatják meg, míg az új földtörvény tervezete 1100 év után a legnagyobb lehetőség a magyar gazdálkodók számára - fogalmazott a vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Zala megyei Kiscsehiben.

Kiscsehi, 2012. július 23., hétfő (MTI) - A földek haszonbérbe adása az első olyan program az ország történetében, amelynek során az állami földeket családi gazdálkodók kaphatják meg, míg az új földtörvény tervezete 1100 év után a legnagyobb lehetőség a magyar gazdálkodók számára - fogalmazott a vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Zala megyei Kiscsehiben.

Fazekas Sándor kijelentette, hogy a múlt héten az országgyűlés elé terjesztett jogszabállyal először mondja majd ki törvény, hogy "földet az vásárolhat, aki földműves", aki helyben él és gazdálkodik, nem pedig "spekuláns, városi vagy külföldi befektető vagy zsebszerződéses".

A szakminiszter egy gazdafórumon tartott előadást a zalai kistelepülésen, ahol átadta az első három zalai földhaszonbérleti szerződést a nyertes gazdáknak.

Szabó Csaba miniszteri biztos ismertetése szerint Zalában mintegy 650 hektár földterületre 36 pályázatot írtak ki, eddig 18 zárult eredményesen közülük. Az első három nyertes között egy tornyiszentmiklósi, csaknem 70 hektáron gazdálkodó állattenyésztő mintegy 4 hektáros területre, egy letenyei gazdálkodó a 19 hektárja mellé további 4,5 hektárra, egy felsőrajki kft. pedig a 500 hektáros területéhez csaknem 22 hektáros birtokra kötött szerződést.

A dokumentumok átadása után több mint száz zalai gazda részvételével zajlott a fórum, amelyen mások mellett a felmerülő kérdésekre válaszolt Kardeván Endre államtitkár, Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetője és a Magosz több országos és helyi vezetője is.

Fazekas Sándor előadásában elmondta, hogy ebben az évben 65 ezer hektár földet kívánnak haszonbérletbe adni, de jövőre akár 100 ezer hektárt is. Mostanáig mintegy 900 haszonbérleti szerződést kötöttek meg - az átlagnagyság 20 hektár -, és a szerződések közül mintegy 20 esetében merültek fel kifogások.

Ez utóbbiak kapcsán kitért arra, hogy Fejér megyében egy eddig egy kézben lévő 5.000 hektáros területen most már 30 bérlő van, Borsodban egy 3.000 hektáros birtokon ma már 25-en gazdálkodnak. Utalt rá, hogy a szigorúan megszabott pályázati feltételek és az egységes aranykoronánkénti ár, valamint az ellenőrzési rendszer biztosítja, hogy "elváljon a spekuláció a valódi földműveléstől".

A honvédség, a MÁV, a nemzeti parkok tulajdonából és a zsebszerződések megszüntetése révén újabb területeket lehet majd haszonbérbe adni. A zsebszerződések felszámolása kapcsán azt is megfogalmazta, hogy a jelenlegi kormány az első, amelyik ténylegesen tesz valamit ezen a területen, és bár ellenérzések veszik körül, "diplomáciai mozgolódás is van", ez nem állítja meg az egymilliárd forintos kerettel biztosított állami földvásárlást.

Fazekas Sándor az új földtörvény tervezete kapcsán kiemelte, hogy a föld nemzeti kincs, és most van rá először lehetőség, hogy a jog eszközeivel és gazdasági eszközökkel, illetve odafigyelő gondoskodással megvédjük. A földvásárlási moratórium 2014-es lejárta után fel kell készülni arra, hogy más törvényi feltételek lesznek, vannak, akik "ugrásra készen állnak a magyar föld megvásárlására", de a magyar gazdák érdekeit védeni fogjuk - nyomatékosította.

Részletesen beszélt azokról a feltételekről, amelyek biztosítják, hogy helyben élő gazdálkodóknak előzetes hatósági engedélyeztetés során és a gazdálkodás jellegétől függően meghatározott maximális birtokméretek betartásával lehet majd földet vásárolniuk. "Nem akarjuk tönkretenni a nagy gazdaságokat, a kicsiket és a közepeseket akarjuk felzárkóztatni" - szögezte le a szakminiszter.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában