Helyi gazdaság

2012.01.09. 09:34

Mit hozhat az IMF-tárgyalás?

A következő napokban amiatt izgulhatunk, hogy mit hoznak a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetések.

A következő napokban amiatt izgulhatunk, hogy mit hoznak a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetések.Fellegi Tamás, tárca nélküli miniszter múlt héten jelezte, hogy a kormány kész tárgyalni a szervezettel, további részleteket azonban egyelőre nem tudunk. Az eurózóna tekintetében is újabb izgalmak várhatók. Ma újból találkozik Angela Merkel és Nicolas Sarkozy, ami igen fontos lehet a hó végi EU-csúcsra való tekintettel.

A kormány kész tárgyalni!

A múlt csütörtöki miniszterelnöki megbeszélést követően Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter arról tájékoztatott, hogy a kormány most már elfogadta és kész tárgyalni egy készenléti hitelkeretről (vagyis SBA hitelkeretről, amit 2008-ban is kapott Magyarország), ha az elővigyázatossági jellegű, vagyis nem azonnali hitelfelhasználást jelent. Orbán Viktor tegnap az MTI-nek adott interjújában azt mondta, "részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak". A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra.

Jelentős drágulás!

Az IMF-fel való egyeztetéseken kívül két olyan esemény van az eheti naptárban, amire érdemes lehet figyelnünk. Ma az előzetes decemberi államháztartási adatok, pénteken pedig a friss inflációs statisztikák látnak napvilágot. A legutóbbi államháztartási tájékoztató szerint novemberig 1248 milliárdos deficitet halmozott fel az államháztartás központi alrendszere, ami a legutóbb 1517 milliárd forintra módosított pénzforgalmi hiánycél 82%-át éri el. A tavalyi hiány-előirányzat módosítása azonban ezzel még nem ért véget. A decemberi és a 2011-es inflációs számokat péntek délelőtt teszi közzé a KSH, ami valószínűleg az átlagosnál kisebb figyelmet kap majd, hiszen a többség a januári ÁFA- emelés és a forint-gyengülés hatásaira kíváncsi. A legutóbbi adatok szerint novemberben a fogyasztói árak 4,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Jelentős mértékben drágultak az üzemanyagok, míg a tartós fogyasztási cikkekért továbbra is kevesebbet kellett fizetni és az átlagosnál kevésbé drágultak a szolgáltatások is.

Forrás: Portfolio.hu 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában