Helyi gazdaság

2011.07.05. 16:42

Az MFB még az idén is veszteséggel számol

 Budapest (MTI) - A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a tavalyi 25,834 milliárd forintos konszolidált adózás előtti veszteség után még az idén is 3,171 milliárd forintos mínusszal számol, mert a nagy hitelekkel kapcsolatos kockázatok miatt további tartalékolásra van szükség - mondta Baranyay László elnök-vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 Budapest (MTI) - A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a tavalyi 25,834 milliárd forintos konszolidált adózás előtti veszteség után még az idén is 3,171 milliárd forintos mínusszal számol, mert a nagy hitelekkel kapcsolatos kockázatok miatt további tartalékolásra van szükség - mondta Baranyay László elnök-vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.    Az elnök-vezérigazgató a tavalyi veszteség okáról elmondta: a negyedéves minősítések több kintlévőség esetében jelentős kockázatot tártak fel, ami nagyobb összegű értékvesztés/céltartalék elszámolását indokolta.

    A bank 2010. május 31-ig 7,4 milliárd forint értékben számolt el értékvesztést és céltartalékot, ami 1,2 milliárd forinttal rontotta az eredményt. Az új vezetés a portfólió első féléves és azt követő minősítése nyomán feltárt jelentős kockázatok miatt további 35,7 milliárd forint értékű értékvesztés és céltartalék elszámolását látta indokoltnak. Az év végi pozíció 32,8 milliárd forinttal rontotta a bank eredményét, ez az összes eredményhatás 96,2 százaléka.

    A bank tavalyi mérleg szerinti vesztesége a 6,25 milliárd forintos általános tartalék felhasználása után 19,574 milliárd forint.

    Az új vezetés tavaly áttekintette a bank működését, felülvizsgálta és módosította az üzleti tervet, azon belül főképp az aktivitásra és az eredményre vonatkozó előrejelzést, amit az alapító jóváhagyott - ismertette Baranyay László. A módosított tervben lévő főbb számokat sikerült teljesíteni. 

Az MFB mindvégig stabilan működött

    Az értékvesztések és céltartalékok nélkül az MFB tavalyi eredménye pozitív. A kamatkülönbözet 8,4 százalékkal meghaladja a tervezett értéket, a banküzemi költségek pedig 6,1 százalékkal a tervezett alatt maradtak. A mérlegfőösszeg 2010 végén 1.189,2 milliárd forint volt, némileg meghaladja a módosított tervet.

    Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy bár tavaly a bank szerkezete és személyi állománya is jelentősen változott, az MFB mindvégig stabilan működött. A veszteség miatt tavaly csökkent a szavatoló tőke, így a bank nagykockázat-vállalási képessége és tőkemegfelelése visszaesett. A kormány azonban tavaly decemberben 20 milliárd forintos tőkeemelésről határozott, ennek eredményeként a bank tőkemegfelelési mutatója 2010 végén 13,91 százalék volt, jóval magasabb a törvényben előírtnál.

    Az eredmények között említette, hogy a bank idén képes volt saját erőből megjelenni a nemzetközi piacon, ahol 500 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket jó feltételekkel, májusban pedig 125 millió euró hitelkeretről kötött megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (Council of Europe Development Bank, CEB), ami lehetővé teszi, hogy az MFB a piacon elérhetőnél kedvezőbb kondíciójú finanszírozást biztosítson.

    Azóta további forrásbevonások előkészítése is megkezdődött. A bank idei forrásszükséglete 1-1,1 milliárd euró, beleértve az eddig bevont forrásokat is, és jövőre is nagyjából ezen a szinten lesz. Erősebb gazdasági növekedés esetén persze a forrásszükséglet is nőni fog - tette hozzá.

    A bank diverzifikált forrásstruktúra kialakítására törekszik. Továbbra is szerepet szánnak az uniós intézményi forrásoknak, amelyeknek a kondíciói kedvezőbbek a piacinál, s megpróbálják kihasználni a kötvénykibocsátásra és szindikált hitelfelvételre rendelkezésre álló lehetőségeket is. Van olyan elképzelés is, hogy a piaci viszonyok függvényében Svájcban CHF konstrukciót bocsátanak ki zárt körben, amire érdeklődés tapasztalható.

    A Kínával tervezett együttműködésről ismertette: tavaly ősz óta tárgyalnak kínai partnereikkel. Az elnök-vezérigazgató szerint három területen lehet az együttműködést erősíteni. Magasabb szintre lehet emelni a Kínai Fejlesztési Bankkal való kapcsolatot, ennek terepe a kínai fejlesztések közös finanszírozása, az előbbi által az MFB-nek nyújtott refinanszírozás valamint a magyar fejlesztési bank kötvénykibocsátási programjában való részvétele lehet. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte: az MFB kötvényeiből kínai érdekeltségű társaság is jegyzett, ahogy a magyar állam kibocsátásából is.

    Elképzelhető emellett közös befektetési alapok létrehozása vagy a kínai fél meglévő alapokban való szerepvállalása is. Mint Baranyay László elmondta, keresik a közös projekteket, amelyekben közre tudnak működni a kínai intézmények, amelyek lehetnek magántulajdonúak is. Kínai hitelintézetekkel is próbálnak együttműködni.     

Az MFB bruttó hiteleinek állománya

    A Malévvel kapcsolatban elmondta: a nemzeti légitársaság átalakításában, amelynél az MFB-nek most is van kitettsége, a fejlesztési bank is megfontolhatja a szerepvállalást.

    A sajtótájékoztató írásos anyaga szerint az MFB bruttó hiteleinek állománya a tavaly év végi 873,6 milliárdról 2011 végére 1.001,2 milliárd forintra nő, befektetéseinek bruttó állománya pedig 71,9 milliárdról 66,9 milliárd forintra csökken (ezen belül a fejlesztési tőkebefektetéseké 22,9-ről 27,6 milliárdra emelkedik). A saját tőke 121,048 milliárdról 142,850 milliárd forintra hízik.

    Az MFB az idén folytatja a korábbi bankcsoport és a 2010-ben átvett társaságok kezelését, saját és a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó befektetések átalakítását, a tevékenységek összehangolását és az átfedések megszüntetését. A korábbi rossz, lejárttá tett, felmondott hiteleket arra szakosodott leányvállalatának értékesíti a bank. Hitelprogramjait átstrukturálja, az Új Széchenyi Tervhez igazítja, és az ügyfelek számára könnyebben elérhetővé, egyértelműbbé teszi.  

    A bank feladatainak ellátásához az idén további 20-25 milliárd forint tőkejuttatás várható, ennek elmaradása az írásos anyag szerint kedvezőtlen hatással lehet az MFB tevékenységére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!