Helyi gazdaság

2011.06.08. 17:12

A Huawei Magyarországon hozna létre európai logisztikai központot

<p>Pécs, 2011. június 8., szerda (MTI) - Európai logisztikai központ létrehozását és gyártókapacitásának növelését tervezi az idén Magyarországon a Huawei kínai távközlési vállalat - jelentette be William Chen, a cég európai ellátó központjának igazgatója szerdán Pécsen.</p>

Az igazgató sajtótájékoztatón elmondta: egyelőre keresik a Huawei   logisztikai központ legmegfelelőbb helyszínét, döntést a következő hónapokban hoznak. Sun Ye, a vállalat társadalmi kapcsolatokért és kormányzati ügyekért felelős igazgatója az MTI kérdésére közölte, hogy elsősorban nem építkezésben gondolkodnak, hanem lehetőség szerint üresen álló ingatlanokat használnának erre a célra.

William Chen beszámolt arról, hogy a logisztikai központ tervezésével párhuzamosan megkezdik a gyártókapacitás növelését, amellyel a magyarországi termelésből származó bevétel a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.

7 éve van jelen a Huawei Magyarországon

A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol mára európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Huawei a jövő hónaptól Pécsről kívánja megoldani nyugat-afrikai partnerei ellátását.

William Chen utalt rá: a világszinten 110 ezer alkalmazottat foglalkoztat Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8 milliárd, 2010-ben 28 milliárd dollár bevételt ért el, idei terve pedig 31 milliárd. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.

A Huawei Kínában és Magyarországon globális ellátó központot, Brazíliában, Mexikóban, Indiában, valamint Dubaiban regionális ellátó központot tart fenn.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a Huawei gyártókapacitásra vonatkozó döntése nagy lépést jelent a város gazdaságának fejlődése szempontjából, hiszen Pécsen 10 éve nem volt komolyabb munkahelyteremtő program. Úgy vélte: a cég fejlesztéseinek köszönhetően ezres nagyságrendű lesz a munkahelyek számának bővülése a baranyai megyeszékhelyen.

Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője az MTI érdeklődésére reményét fejezte ki, hogy a kínai vállalat Pécset választja európai logisztikai központjának helyszínéül is. Úgy vélte, ez további munkahelyeket teremtene, beszállítóknak adna munkát és egyfajta lehetőséget nyújtana a pogányi repülőtér hasznosításában is.

A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a közelmúltban, Kínában tett körútja során tárgyalt a Huawei vezetőjével a magyarországi gyártási kapacitás jelentős bővítéséről, amelyről a miniszter akkor azt mondta, a folyamat munkahelyek ezreinek megteremtését jelentheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!