Helyi gazdaság

2011.04.12. 16:27

Akár alapkamat-emeléshez is vezethet a magas infláció

<p>A márciusi inflációs adatok alapján nem kizárt, hogy tovább kell emelni a jegybanki alapkamatot - írta a Független Hírügynökségnek az AXA csoport Magyarország, stratégiai elemzési igazgatója.</p>

Orosz Dániel szerint ez ugyan csak egy pesszimista forgatókönyv szerint következhet be, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feldolgozott élelmiszerárak növekedése már a tartósabb inflációs folyamatokat jelző, úgynevezett maginflációra is hatással van.

Az elemző szerint a keddi inflációs adat legfontosabb üzenete az volt, hogy az elsőszámú kockázati tényezők, a nyersanyag- és nyers élelmiszer-áremelkedés, 2008 augusztusa óta nem látott növekedést produkálva -, márciusban 4,2%-ról 4,5%-os szintre emelték az inflációt.

Orosz Dániel szerint ennél azonban még aggasztóbb, hogy az eddig felfelé csak araszolgató maginfláció 1,9%-ről 2,5%-ra emelkedett. Véleménye szerint ez utóbbi adat azért érdemel külön figyelmet, mivel azt mutatja, hogy a nyersanyag- és nyers élelmiszerár hatások kiszűrése után milyen mértékű árszínvonal-emelkedést lehetett tapasztalni. Másképp megfogalmazva, a maginfláció pontosabb képet ad arról, hogy egy ideiglenesnek indult ársokk mennyire kezd tartósan beépülni az árképzésbe, azaz milyen mértékben gyűrűzik be a termelési lánc későbbi fázisaiba, végeredményben pedig az árakba - írja.

Az MNB előrejelzése szerint a maginfláció a 2-2,5 százalékos sávban mozoghat a következő 1,5-2 évben. A március adat azonban hirtelen ezen sáv aljáról egyenes a sáv tetejére ugrott, ami egy igen negatív meglepetésként értékelhető - írja Orosz Dániel. Ennek a legfontosabb mozgatórugója pedig az volt, hogy a feldolgozott élelmiszerek ára tovább emelkedett, (annak ellenére, hogy a nyers élelmiszerek árindexe az elmúlt hónapokban már stabilizálódni látszott). Mint ismeretes, a jegybank a többi közt éppen ezt a tovagyűrűző hatást kívánta a november-januári kamatemelésekkel megakadályozni. Mindezek ellenére, a tartósabb inflációs folyamatokat tükröző mutató - a maginfláció - más fontos kategóriái, mint például a mélypont közelében lévő piaci szolgáltatások inflációja, ami lanyha belső fogyasztást mutatja, vagy az ipari termékek áralakulása egyelőre nyomokban sem gyűrűzött be. A magas munkanélküliség, amely lehetővé teszi, hogy a bérek viszonylag nyomott szinteken maradjanak, szinté n jelentősen csökkenti a fentiekben részletezett ársokkokat - áll az elemzésben.

Orosz Dániel szerint fontos leszögezni, hogy egyelőre csak a feldolgozott élelmiszerárak emelkedése növeli a maginflációt. Ez azonban épp elég lehet ahhoz, hogy egy pesszimista forgatókönyv esetén folytatni kelljen a kamatemelést és rövidtávon parkolópályán maradjon bármilyen monetáris lazításra vonatkozó javaslat - írja.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!