2023.09.29. 21:49
Eredeti görög muzsika volt a táncházban (fotókkal, videóval)
Havonta rendezik meg a görög táncházat Miskolcon, most a városháza dísztermében.
Fotó: Bujdos Tibor
Sarantis Mantzourakis buzukiművész zenélt a szeptemberi eseményen, ahol most is jó hangulat volt.
„Sokan vonzódnak a görög zenéhez, a táncházmozgalom 1972 óta pedig töretlenül teret hódít. Akik nagyon szeretik ezt a fajta zenét, szívesen eljönnek, és örömmel táncolnak minden táncházunkban. Miskolcon általában én lépek fel, nemzeti ünnepeinken azonban másokkal együtt szoktam színpadra állni. Mi, görögök nemzetiségként tartjuk a kultúránkat hazánkban, vagyis Magyarországon, bemutatjuk bárkinek görög értékeinket, zenénket, táncunkat, de akár nyelvünket is. Sok vegyes házasság van, továbbá olyan kapcsolatok, amik összehozzák a két nemzetet. Nagyszüleim és egyéb rokonaim Miskolcon élnek, ahol gyerekkoromban nagyon sokat voltam a görög közösségben" – mondta a Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, akinek, úgy fogalmazott, elgörögösödött magyar felesége van, és aki, mint mondta, sűrűn jár haza, Görögországba.
Görög táncház Miskolcon
Fotók: Bujdos TiborGörögök Miskolcon
Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata jelenleg 125 tagot tart nyilván. Eredetük a 18. századra nyúlik vissza, amikor is sok görög kereskedő telepedett le Miskolcon. A lakóházak közül több még ma is áll. Volt, hogy Miskolcot görög kereskedők városának tekintették. Nemzetiségi önkormányzatuk számtalan programot szervez, például havonta a táncházat is, amit tartottak már a Helynekemben, az Inkubátorházban Diósgyőrben, most pedig a városházán, aminek nagyon örülnek, mert nagy hely áll rendelkezésükre a körtáncok gyakorlásához.
boon.hu video
- Látványos RC autó vonulás Miskolcon, ráadásul karácsonyi díszben – fotókkal, videóval
- Sisi üzen, józannak lenni egyáltalán nem ciki (videóval)
- Ekkor nyithatják meg újra a jó egy hónapja lezárt Thököly-hidat (fotókkal, videóval)
- Óriásit mentett az autós - videóval
- Szerencsen járt az igazi Mikulás - fotók, videó!