Vár az ovi

2023.06.06. 15:30

Játékos programok az óvodában

Családi napot tartottak az Egri úti Székhely Óvodában június 2-án.

PN

Forrás: Mezőkövesd.hu

A Vár az ovi címmel meghirdetett esemény flashmobbal kezdődött, majd Kissné Molnár Erzsébet tagintézmény-vezető mondott köszöntőt, míg a rendezvényt Lázár Endréné, a Mezőkövesdi Óvoda - Bölcsőde és Élelmezési Központ intézményvezetője nyitotta meg. Ezt követően Nyikes Linda, a Líra Zeneiskola képviseletében tartott interaktív zenés műsort a gyerekeknek. 

A Mezőnyárádi Íjász Egyesület tagjai íjászbemutatóval készültek, a gyerekek ki is próbálhatták a sportágat a délután folyamán. A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium kadétjai önvédelmi gyakorlatokat végeztek, emellett kutyás bemutatót láthattak az érdeklődők. A családi napot tombolasorsolás zárta.

Forrás: Mezőkövesd.hu

Kísérőprogramként gyerekjátékokból kirakodóvásárt rendeztek, emellett lehetőség nyílt lufihajtogatásra, hajfonásra, csillámtetoválásra és arcfestésre is. A büfékben például üdítőket, pizzát, színes palacsintát, lángost és süteményeket is vásárolhattak a vendégek. A családi nap bevételét udvari játékok beszerzésére fordítják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában