Figyelem!

2023.05.29. 20:00

Ezért lehetnek nagy veszélyben a háziállataink

A haszon- és háziállatok egészsége érdekében tizennégy napig tilos a legeltetés.

Detzky Anna

Őket is veszély fenyegeti

Fotó: Ingrid Pakats

A MÁV Zrt. Területi Igazgatósága több Miskolc környéki település önkormányzatát értesítette május elején, hogy vegyszeres gyomirtást fog végezni, ami egyben legeltetési tilalommal is jár. A munkálatok térségünkben egészen június 5., hétfőig fognak tartani. Kérdésünkre a MÁV Kommunikációs Igazgatósága elárulta, hogy mi indokolja, mivel járnak és pontosan hol várhatók ilyen munkálatok. 

A gyom rongálja a pályát 

„A gyomnövények megtartják a vizet és a nedvességet, ezáltal és gyökereik által rongálódhat, gyengülhet a vasúti pálya szerkezete, amely hosszútávon el is lehetetlenítené a vonatközlekedést. Az állomásokon a magasra felnövő gyom megnövelheti a vonatok fékútját, ami balesetveszélyt rejthet magában. A vágányok melletti magasra nőtt gazban könnyen el is lehet esni. Az elszáradt megfásodott szárú gyomnövények a vasúti pálya mentén a vasúti kocsikban is kárt tehetnek, illetve balesetet okozhatnak bizonyos kábelek leszakításával. Az sem utolsó szempont, hogy az állomások, a vasúti pálya menti területek a gyomirtással esztétikusabbak” – fejtette ki a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.  

A méhek nem sérülnek 

A gyomirtást a vasúttársaság előre tervezetten és ütemezetten végzi különböző gépekkel, berendezésekkel. 

„A gyomirtási munkálatokat évente kétszer, tavaszra és őszre tervezik. A vasútvonalakon gyomirtós szerelvénnyel dolgoznak, ami két vizes tartálykocsiból és egy permetező kocsiból áll. Ez utóbbi juttatja ki a permetlevet, automatikával ellátva szabályozhatóan a hatótávot és a permetezendő oldalt. Az állomásokon a gyomirtást kétéltű sínen és közúton is közlekedő Unimog járművek végzik 3 köbméteres tartállyal és permetező kerettel ellátva. A harmadik eszköz a két darab platós terepjáróra szerelt vizestartály szóró kerettel és szóró pisztollyal felszerelve, a kisebb megállók környékének, peronrészeinek gyomirtásához használják. Ehhez a már régen ismert Glifozat hatóanyagú totális gyomirtószert tapadás fokozóval együtt alkalmazzák, mely csökkenti az elsodródást és hatékonyabbá teszi a gyomirtást. Ezek a szerek töményen belélegezve nem veszélytelenek, olyanok, mint például a háztartási vegyszerek bármelyike. Megfelelően használva azonban nem okoznak egészségkárosodást, munkaegészségügyi várakozási idejük 0 nap és a méhekre sem veszélyesek. A szert csak az előírt mennyiségben, dózisban juttatják ki. A dolgozók rendelkeznek a gyomirtáshoz szükséges megfelelő végzettséggel” – tájékoztatott a vasúttársaság. 

Zavartalan az utazás 

Az utasforgalomra nincs hatással a gyomirtás. Viszont legtöbb önkormányzat felhívja a figyelmet, hogy a haszon- és háziállatok egészsége érdekében az érintett területeken 14 napig tilos legeltetni és az onnan származó takarmánnyal etetni. 

„A gyomirtás érinti az összes nyíltvonali pályát, valamint az állomásokat és megállóhelyeket. A gyomirtási ütemtervet a megkezdés előtt 10 nappal korábban a vasúttársaság megküldi az érintett önkormányzatoknak, amelyek értesítik a vegyszeres kezelésről a lakosságot, így a méhészeket, állattartókat is. Május 30-án, kedden a 87-es Eger-Putnok vasútvonal Felnémet-Szikvásvárad közötti szakaszán végeznek vegyszeres gyomirtást. Június 5-én hétfőn pedig a 80-as Miskolc-Hatvan vasútvonalon. Az utasforgalmat a kezelések ideje alatt nem érinti semmilyen korlátozás. A permetező szerkezetek menet közben kikapcsolhatók és külön-külön használhatók a jobb és bal oldali fúvókák, így a permetezés könnyen leállítható, szabályozható. Az utasokkal elfoglalt peron közelében nincs gépi permetezés, de a vasúti útátjárókban, hidakon és élővizek közelében sem lehet permetezni. A permetezés szélessége maximum a vágánytengelytől mért 3 méter” – tudtuk meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában