Szerelmese lett az Avasnak a kecskeméti zenész

Szent-Gály Gyula 1909-ben lett a miskolci Zeneiskola igazgatója. S bár nem miskolci születésű volt – Kecskemétről került a városba –  az Avas nagy szerelmesévé vált, derül ki dr. Spóner Péter, a Herman Ottó Múzeum történész-főmúzeológusa cikkéből, ami a napokban jelent meg az Avasi Értéktár kiadványsorozat legfrissebb, 18. számában. (A történész másik cikkéről nemrégiben írtunk: eleink egy grandiózus szabadtéri színházat terveztek az Avastetőre – a szerk.)

Köztiszteletnek örvendett

– Az új igazgató nevét valószínű, kevesen ismerik, én sem tudnék róla, ha nem kezdtem volna el korábban foglalkozni az I. világháború történetével – mondta lapunknak dr. Spóner Péter. Amikor 1918-ban Miskolc gyalogezrede, a 10-es honvédek megsegítésére jótékonysági rendezvénysorozatot szerveztek a városban, az ott fellépő dalárda kapcsán gyakran felmerült az ő neve is.

Szent-Gály Gyula 46 éves volt, amikor átvette a Zenepalota irányítását. Az intézmény 1901-ben alakult, és már a korábbi vezetője – Lányi Ernő – is hatalmas köztiszteletnek örvendett, így magasra tette a mércét az utódját illetően. Szent-Gály Gyula mögött addigra már gazdag karrier állt, ezért esett rá a választás, és sikerült is megnyerni, hogy az ország másik feléből ideköltözzön.

Nem csalódtak benne

– Izgalmas az élettörténete. Jogászként kezdte, majd bölcsészként folytatta, aztán elvégezte a műszaki egyetemet is. Majd jött a zeneakadémia, úgy tűnik, zenészként találta meg az igazi helyét. Amikor megérkezett Miskolcra, hamar kiderült, hogy mennyire sokat várnak tőle. Lányi Ernő közéleti ember volt, így Szent-Gály Gyulát is ekként fogadták, és nem csalódtak benne. Habitusánál fogva hamar beilleszkedett, és nagyon megszerette az avasi pincéket is. 

Dr. Spóner Péter Sassy Csaba, a kor híres újságírója sorait idézi, akivel egyébként szoros barátságba került a Zeneiskola új igazgatója. „Szent-Gály Gyula hamar kedvence lett a miskolci „bennszülötteknek”, mert igen az Avashoz illő kedélye volt. Lehet az ember akármilyen nagy művész, költő, színész, a miskolci társaságban mégiscsak az Avason keresztül férkőzhet be. Májustól szeptemberig ott történik minden barátkozás. Ott tanulnak új nótát. Ott cserélik ki a legújabb, legízesebb anekdótákat. Odahordja minden ember a kedélye fölöslegét. Akinél pedig híján van a jókedv, az onnan hozza haza a megfelelő mennyiségűt".

Csodájára jártak

Fennmaradt róla az az anekdota is, miszerint a könnyű alföldi borokhoz szokott zenész nehezen szokta meg a hegyi borokat. "A darócit, a gesztit, sályit, patakit. De hát Istenem! Mit meg nem szokik kényszerűségből az ember! Pláne, ha a hivatalával jár" – írta róla barátja. 
S mivel nem szakadt meg a kapcsolata Kecskeméttel sem, ha vendégségbe visszament, csodájára jártak, hogy milyen mennyiségeket bír meginni a "hazaiból".
Tíz évet töltött Miskolcon, a Zeneiskola vezetése mellett rendezvényeket szervezett, dalárdát működtetett. Sikerek, elismerések érték, de az I. világháború borzaimai őt is megviselték: családjából többen is a fronton harcoltak. A háború idején számtalan karitatív rendezvényt szervezett. A megfeszített munka nagy árat követelt: 1919-ben elhunyt. Sassy Csaba ekkor azt írta róla, hogy az ő regnálása idején élte reneszánszát a miskolci Zeneiskola. 
Dr. Spóner Péter lapunknak megjegyezte, a zenész nevét elfeledték, sokáig még csak emlékhelye sem volt Miskolcon. 2020-ban a Színészmúzeum előterében emléktáblát avattak tiszteletére. Már csak azért is ez lett erre a legméltóbb hely, mert ott működött korábban a Zeneiskola, aminek az igazgatója volt.