Kisállat

2023.03.25. 09:00

Ha a kiskedvenc gyakran bepisil

Egy viselkedésterapeuta kutyakiképző a gazdit is és a kutyust is meg tudja tanítani a szükséges kiegészítő dolgokra.

ÉM

Forrás: Shutterstock

Az a gond, hogy van egy lassan két éves tacskó kutyusunk, akit imádunk - írta levelében olvasónk. Nem is volt körülbelül két hónappal ez előttig semmi probléma vele, teljesen szobatiszta volt, nappal és éjjel egyaránt, a 'pisi-pisi' vezényszóra mindig pisilt. Ez most is megvan, viszont ennek ellenére minden éjjel bepisil (nem kicsit jelölve, hanem nagyon), és már délután is. Kizárólag a fekhelyére pisil, és azon fekszik mindig reggel. Este 10 körül pisil utoljára, reggel 7-ig kell kibírnia, ami - ahogy írtam is - működött egészen mintegy két hónappal ez előttig, soha nem volt baleset. Mára teljesen mindennapos, nincs nap, hogy ne pisilne be reggelre. Ha a férjem hajnalban kel, 4 órakor, és kiviszi, már akkorra be van piszkítva. Családunkban változás nem történt, sokat vagyunk vele, sokat sétál, lehet kint a kertben is, amennyit szeretne. Voltunk vele állatorvosnál, vér és vizelet negatív, illetve mértük napokig hány decilitert iszik, de az is normális. Tehát valami viselkedési probléma lesz. Talán egyetlen dolog változott, az az, hogy  mindig nagyon húzva sétált, és elhatároztuk, hogy igyekszünk 'rendre' tanítani őt. Ami annyiban nyilvánul meg, hogy amikor siet, mondjuk neki, hogy 'nem siet', és visszarántjuk a pórázt, illetve nem mehet hosszú, flexibilis pórázon. Így nyilván nem olyan élvezetes neki a séta, de hogy ettől lenne a bepisilés? És mi lenne a megoldás? Mert sajnos azt hiszem ez a rossz szokás már kialakult, szóval, hogy hogy lehetne megoldani, egyszerűen ötletem sincs, az állatorvos sem tudott mit tanácsolni. Esetleg Önnek van ötlete, hogy tudnánk véget vetni a mindennapos bepisilésnek? (külön, a szélfogóban pihen minden éjjel, kezdettől fogva ott van a fekhelye) - érdeklődött olvasónk.

Sajnos ez a kérdést, ahogy a gazdi is írja nem igazán állatorvosi - mondta el dr. Pál Petra kamarai specialista, a Miskolci Állatkórház állatorvosa. Amennyiben a vér és vizeletvizsgálat is negatív, egy hasi ultrahangot tudnék még javasolni ultrahang specialista állatorvosnál. Egyébként egy viselkedésterapeuta kutyakiképzőt javasolnék, aki a gazdit is és a kutyust is meg tudja tanítani a szükséges kiegészítő dolgokra.

Várjuk leveleiket!

Az Észak-Magyarország Kisállat oldalán tanácsokkal segítjük az állattartókat kedvenceik egészségmegőrzése vagy gyógyulása érdekében. Állatorvos szakértőink, dr. Vass Andrea kisállatgyógyász, klinikus szakállatorvos, dr. Pál Petra kamarai specialista, a Miskolci Állatkórház állatorvosa és dr. Puskás Gábor kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos, a Miskolci Állatkórház állatorvosa válaszolnak hétről hétre olvasóink kérdéseire, amelyeket az [email protected] címre várunk. Az akut problémákkal kérjük, hogy keressék fel állatorvosukat!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában