Nőnek lenni

2023.03.08. 13:00

A férfiak háborúznak

A mai világban nőnek lenni összetett feladat, de az anyaság örömei miatt mégis megéri.

DA

Fotó: Ádám János

A nők szerepe sokat változott pozitív irányba a történelem során. Magyarország vezetése különösen nagy hangsúlyt helyez a családok támogatására. Viszont a 21. századi élet összetettsége gyakran embert próbáló feladatokat kíván a hölgyektől. A nemzetközi nőnap alkalmából három generáció miskolci képviselőjét kérdeztük.

Major Gyöngyi

– Általában közeli férfi családtagok szoktak felköszönteni nőnapra virággal. A gyöngyvirág a kedvencem, de kedvelem a rózsaszín és kékes árnyalatú rózsákat is – osztotta meg a serdülő Major Gyöngyi, akit Luna Fox című fantasyregény-trilógiájáról és meseillusztrációiról ismerhetnek az olvasók. – Az iskolában nem jellemző, hogy köszöntenének a fiúk. Bár az osztályban jóval többen vagyunk lányok, de mégis az a 7-8 fiú meghatározó szerepet játszik. Személy szerint én picit zárkózott vagyok. Egyelőre nem döntöttem el, hogy később szeretnék-e családot. 

Ajándék a gyermekáldás 

Egy ismert miskolci közösségi ház vezetője anyaként és feleségként tudott kiteljesedni nőként. 

Csorba Rita

– A múltban sokkal nehezebb lehetett nőként élni, mert csak a háztartásvezetés, a gyermekszülés volt a nők feladata. A mai világban jóval több a lehetőségünk – fejtette ki Csorba Rita, a Célpont Közösségi Tér vezetője. – A hölgyek finomabb energiákkal rendelkeznek, és könnyebben tudnak az emberekhez kapcsolódni. Általában nyitottabbak és együttérzőbbek, mint a férfiak.

Azt gondolom, hogy ha nők vezetnék a világot, nem lenne háború.

– Amikor nőnapon felköszöntenek, mindig kicsit zavarban vagyok, de örülök neki. Nagy virágkedvelő vagyok! Szeretek nő lenni, ennek minden nehézségével és előnyével együtt. Csodálatos ajándék, hogy három gyermeknek adhattam életet. 

Greuter Zoltánné

A nagymamák szerepe felértékelődött a mai rohanó világban.

– Az idősklubban mindig megtartjuk a nőnapot. A hozzánk járó hölgyek mind adnak magukra. A férfiak pedig cserepes jácinttal köszöntenek bennünket – mondta Greutter Zoltánné, a Martinkertvárosi Nyugdíjasklub vezetője. – Viszont méltánytalanul keveset esik róla szó, hogy a nagymamáknak milyen fontos szerepe van a családi életben. Például az influenzaszezonban gyakran a nagymamák maradnak otthon a beteg unokákkal. Nekem egy másodikos lányunokám van, akit sokszor én viszek reggel az iskolába. Baráti a kapcsolatunk. Néhány lányos dolgot, mint a frizura és az öltözködés is csak velem beszél meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában