Lehet pályázni

2023.02.09. 09:00

Humanitárius települések előnyben

A városok és községek március 31-éig nyújthatják be pályázati anyagukat. A vármegyénkbelieknek még erősíteniük kell.

HE

A véradásszervezés is jó pont a pályázat elbírálásánál

Fotó: Karnok Csaba

Tizenhatodik alkalommal hirdeti meg A Humanitárius Település cím pályázatát a Magyar Vöröskereszt. A szervezet március 31-ig várja a hazai települések önkormányzatainak pályázati anyagát. A sikeresen pályázók a következő egy évben viselhetik a Humanitárius Település címet. A minősítés igazolja, hogy adott önkormányzat a Magyar Vöröskereszttel együttműködve támogatja és elősegíti a humanitárius szervezet eszmeiségét, munkáját.

A Magyar Vöröskereszt 1881-es megalakulása óta legfőbb értékei közé tartoznak az emberek, a partnerség és a minőség. Az ezeket az értékeket máig szem előtt tartó szervezet 2007-ben, Csaba Ferenc nagyesztergári polgármester javaslatára alapította meg a Humanitárius Település címet. A cím létrehozásának és évenkénti átadásának célja a vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan résztvevő közösségek, önkormányzatok elismerése.

Örökre is elnyerhető

A cím elnyerését megpályázhatja minden település – falu, község, város vagy városrész, kerület vagy kerületrész – önkormányzata március 31-ig, online vagy postai úton. A kiíró leginkább azt vizsgálja a pályázati anyagban, hogy a közösség mennyire aktívan vesz részt a Magyar Vöröskereszt és Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tevékenységében – különös tekintettel az önkéntes munkára, a véradásra és elsősegélynyújtásra.A sikeresen pályázó önkormányzatok májusban, a Humanitárius Települések Országos Találkozója rendezvényen vehetik át a Humanitárius Település címmel járó oklevelet.

A Humanitárius Település címmel együtt a Magyar Vöröskereszt elismeri, hogy a település kiáll a szervezet alapértékei mellett. Azon település, amely egymást követő két évben veheti át a minősítést, jogosultságot nyer egy márványtábla kitételére. A címet harmadik alkalommal is elnyerő települések elhelyezhetik a határukon található üdvözlő táblájukon a Humanitárius Település jelzést. Ezt követően ötévente szükséges újabb pályázatok útján megerősíteni a Humanitárius Település címet. Azon települések, amelyek huszonhárom éven keresztül sikeresen pályáztak, a Humanitárius Település cím örökös viselésére jogosultak.

– Vármegyénkre nem jellemző, hogy valamelyik település elnyerné a Humanitárius Település címet – mondta a boon.hu-nak Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója. – Abaújszántó 15 évvel ezelőtt megkapta az elismerést, de aztán megszakadt a hagyomány. Nyilván kell, hogy legyen egy lelkes önkéntes a településen, aki szervezi a programokat, és egy támogató polgármester. Zala megyében például nagyon sok Humanitárius Település címet viselő község van, de nálunk ennek nincs hagyománya. Ezt a jövőben erősítenünk kell – tette hozzá az igazgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában