Alternatív rock

2023.02.07. 18:00

A Péterfy Bori&Love Band Miskolcon

A Péterfy Bori & Love Band magyar alternatív rock együttes 2007 májusában alakult meg, Péterfy Bori előző zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból. Bemutatkozó albumuk, a Péterfy Bori & Love Band 2007 őszén jelent meg és arany majd platinalemez lett. Ezt követte 2009-ben a második: 2, majd 2010-ben a harmadik: 2B című album. Az énekesnő terhessége miatt 2011 januárja és 2012 májusa között az együttes szünetet tartott, de még 2012 év végén megjelent negyedik: Fehér éjszakák című albumuk. Ötödik lemezük, a Szédülés, 2016 áprilisában jelent meg. A Bori X című 2017-ben, a Szikra pedig 2020-ban látott napvilágot. A 2008-as Fonogram-díjkiosztón az év hazai pop albuma kategóriában kaptak jelölést debütáló albumukért, a 2013-as Fonogram-díjkiosztón az év alternatív albuma kategóriában jelölték a Fehér éjszakák című albumukat - írja a wikipedia.org. A zenekart 2023 február 10-én, pénteken láthatja a közönség a miskolci Helynekemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában