Környezetvédelem

2023.01.25. 10:00

Új madárlakosai lehetnek Miskolcnak

Folytatódik a város fészekrakó programja, de ezúttal énekesmadaraknak.

Detzky Anna

Fotó: Orbán Zoltán

Tavaly júniusban száz madárodút helyezett ki városszerte a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Az idén is folytatódó program célja, hogy az énekesmadarak könnyebben találhassanak búvó- és fészkelőhelyet, mert egyre szűkül az életterük. Nem titkolt szándék ennek kapcsán a környezettudatos nevelés is, és hogy minél több énekesmadarat láthasson és hallhasson városszerte Miskolc lakossága – írja közleményében Miskolc Polgármesteri Hivatala. – Megkezdődött a tavalyi évben kihelyezett madárodúk tisztítása és az odúkban talált fészkekről feljegyzés készül. A városgazda telephelyén pedig már készülnek az új madárodúk. Mindez illeszkedik ahhoz az elképzeléshez, hogy Miskolc madárbarát város legyen.

Örökbe adják az odúkat

A program része, hogy az odúkat az arra jelentkező személyek vagy szervezetek örökbe fogadhatják, ami lényegében adományozást jelent. Az örökbefogadók ezzel segíthetik az állatvilág sokszínűségének megőrzését, az odúk karbantartását és újak kihelyezését. A használatba vett odúkat fényképpel és GPS koordinátákkal dokumentálják. Az örökbefogadás menetéről, általános feltételeiről a Miskolci Állatkert honlapján található bővebb információ. A kezdeményezést szakmailag a Magyar Madártani Egyesület (MME) Bükki Helyi Csoportja segíti – tudtuk meg.

Bokrokat is telepítenek

– Én saját kezűleg körülbelül száz odút készítettem már el. Ezeket mindig igyekeztem tökéletesíteni. Azzal indult az odútelepítési program, hogy a városgazda összeállított egy mintaodút, amit megnéztem. Korábbi tapasztalataim alapján tanácsokkal láttam el őket – számolt be Somoskői Péter, az MME Bükki Helyi Csoportjának alelnöke. – Korábban az Avasi Református Templom és az Ifjúsági Ház környékén, valamint a Szinva parton helyeztünk ki mesterséges madárlakokat. A és B típusú odúkat használunk. Az előbbiből van kevesebb, körülbelül minden tizedik odú ilyen. Ennek 28 milliméter a röpnyílása, amibe a kisebb méretű madarak, cinegefajok, főleg kék cinege fészkelhetnek. A B típusúnak pedig 32 milliméter a röpnyílása, amiben széncinege, csúszka, örvös légykapó és verébfélék fészkelhetnek. Arra is felhívtam a figyelmet, hogyha 50 méteres körzetben nincs táplálék, a madarak nem fogják elfoglalni az odúkat, ezért a városgazda bokrosítást is tervez. Az odútelepeket egyébként a város szélén lenne érdemes elhelyezni, ahol amúgy is találnak maguknak bokrosokat madarak. 20-30 métert pedig mindig hagyni kell két odú között, mert azt saját területének tekinti a beköltöző madár. A odútelep létesítéshez az is hozzátartozik, hogy évente legalább egyszer karban kell tartani és meg kell tisztítani, amit szintén a városgazda vállalt magára.

Tapolcán már bevált

A városi zöldterületek mellett a szántók és a vizes élőhelyek vannak a legnagyobb veszélyben.
– Az odúlakókat azért szoktuk a harkályok által vájt odúhoz hasonló mesterséges lakóhelyekkel segíteni, mert a városban nem nagyon élnek már öreg fák. Az ilyen telepek természetes rovarfogóként is szolgálnak. Ez tapasztalható Miskolctapolcán is, ahol több mint tíz éve élő az odútelepünk és minden odú foglalt. Az ott folyó hosszan tartó munkálatok, a madarak élőhelyére sincsenek jó hatással. Adott esetben, akár csökkenthetik is azokat. A legnagyobb pusztítás ilyen szempontból azonban nem a parkokban, hanem a szántók környékén történik a bokorsávok kiirtásával. Zsolcánál például hektárszámra szántották fel és vetették be a gyepeket. A vizes élőhelyek szintén nagy veszélyben vannak. Miskolc környékén például Nádasrét és Szirma között volt egy tocsogós terület, amit építési törmelékkel töltenek fel évek óta. Ez korábban gólyák táplálkozó területe is volt – sorolta a szakképzett madarász.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában