Köszönet érte!

2023.01.17. 18:00

Aknából mentették a kiskutyákat Miskolcon – videókkal

Olyan volt, mint egy akciófilm. De végül a MÁSA munkatársai biztonságba helyezték mind a nyolc kölyköt.

HE

Nem mindennapi kutyamentési akcióról számoltak be a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) munkatársai. A napokban szükségük volt minden tudásukra és leleményességükre, hogy nyolc kicsi kölyköt végül biztonságban tudjanak. A mentésről videót is készítettek.

– Perecesről érkezett bejelentés, hogy egy elhagyatott kúria területéről kiskutyasírást hallanak, de nem találják a kicsiket – kezdte a történetet Szarvas Andrea, a MÁSA munkatársa. A helyszínen volt Horváth Rita és Maczkó Balázs kollégája is. – Amikor megérkeztünk a helyszínre, csak követnünk kellett a kutyusok hangját, de arra, amit a romos épület udvarán találtunk, egyáltalán nem számítottunk. Több irányból jött a nyüszögés, majd szembesültünk vele, hogy egy csatornarendszer-szerűségben rekedt a kiskutyák egy része több méter mélyen. Találtunk egy szűk és veszélyes lejáratot, de szerencsére Krebán Zoltán, a bejelentő jött velünk, ami valóban nagy segítség volt, mert hatalmas hasznát vettük a bányászmúltjának. Sajnos, ahogy észrevettek minket a kutyusok, azonnal eliszkoltak a járatok egyikébe. Ekkor vettünk észre egy újabb kicsit, aki a bozótosban egy sufni tövében próbált láthatatlanná válni. Őt könnyen meg tudtuk fogni, de csak ezután jött a neheze. Zoltán épphogy befért a szűk résbe, egy kiálló, törött betoncső és méretes, hegyes vaskampók nehezítették a dolgát. A járatok olyan szűkek voltak, hogy a kölykök épphogy befértek, de már benyúlni is alig lehetett, ráadásul egészen messzire elszaladtak. Közben felkutattuk a másik irányból hallatszó sírást, a hangok körülbelül 15 méterre vezettek, egy beszakadt aknához, ahol magasan állt a víz. Itt is több járat volt, ezek egyikéből hallatszott a keserves sírás. Végül azt találtuk ki, hogy a szűk aknába, azaz a lejáratba ételt teszünk, a többi járatot pedig megpróbáljuk lezárni. Ekkor azonban már egyáltalán nem hallottuk őket, mert elbújtak valahová – mesélte az izgalommal teli történetet Szarvas Andrea.

Két kennelben

Azzal folytatta, hogy az akciófilmbe illő perecesi kiskutyamentésük három napon át folyt. De szerencsére mint azt a filmekben megszokhattuk, minden jóra fordult. Az utolsó epizódban elzárták az aknában a menekülőútvonalak bejáratát. Végül Zoltán, aki a legkisebb termetű volt a jelenlévők közül, létrán mászott le, és egyesével kapta el a kölykök grabancát.

– Így most mind a nyolcan nálunk vannak karanténban. Az anyjuk sajnos nem került elő. Négyesével laknak két kennelben. Szétválasztottuk őket, nehogy „összebeszéljenek a kihallgatásuk előtt”, és láthatóan remekül érzik magukat. Azt nyilatkozták, „olyan érzés, mint amikor a hajléktalan hirtelen egy ötcsillagos szállodában találja magát” – jegyezte meg vidáman Szarvas Andrea.

Az állatvédőknek nagy szükségük van az emberek támogatására. Ennek módja a MÁSA közösségi oldalán is megtalálható.

A mentésről készült videók:

1. nap:

2. nap:

3. nap:

A nyolc csatornaszökevény biztonságban a menhelyen:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában