Ejha!

2022.12.28. 12:30

Megállás nélkül dobol

Csodabogár, aki rendkívüli tiszteletet vívott ki magának.

KT

Nagy Ildikó munkában a jégcsarnok megszokott törzshelyén

Fotó: Bujdos Tibor

Törzshelye van a népkerti jégcsarnokban. A Vigadó felőli oldal bástyákat összekötő állóhelyi részén csépel Nagy Ildikó, a DVTK Jegesmedvék egyik dobosa, aki szinte levegővétel nélkül üti-vágja hangszerét.

Hangzavarral segít

– Nyolc éve már, hogy nélkülem nem rendeznek sem itthon, sem idegenben Maci-meccset – kezdte a piros-fehérek törzsszurkolója, majd így folytatta: – Átlagos történet az enyém: egyszer eljöttem egy jégkorong mérkőzésre és itt ragadtam. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy miképpen bírok hatvan, vagy még több percig ütősként muzsikálni? Nos, két dolog hajt előre: egyrészt fázom, a hideg ellen ezzel a tevékenységgel fűtöm magam, a másik pedig az, hogy izgulok és úgy segítek a csapatnak, meg a fiúknak, hogy csinálok némi hangzavart, olyat, amely jobb és nagyobb teljesítményre serkenti a srácokat.

Nagy Ildikó elmondta még, hogy személyesen nem, csupán látásból ismeri a diósgyőriek keretének tagjait, a találkozókon végzett munkáját társadalmi megbízatásnak tartja, a hoki iránti szeretetből, a gárda és a klub érdekében végzi.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában