Koncert

2022.11.03. 10:31

Újra Hiperkarma a Helynekemben

Most sem aprózzák el a dolgot a srácok.

Fotó: Szodorai Regina

A Hiperkarma zenekart 1999-ben alapította Bérczesi Róbert gitáros-énekes-dalszerző, aki az egymagában összerakott bemutatkozó, cím nélküli lemez megjelenése után zenekart verbuvált maga köré, majd az ezt követő húsz év során egy többé-kevésbé azonos felállású csapat élén készített további négy albumot, illetve mérgezett egérként jó párszor keresztül-kasul körbekoncertezte az országot is.

A „mérgezett egér” kifejezés esetünkben azért is találó, merthogy Bérczesi az elmúlt két évtizedben bevallottan, nyilvánosan és hajmeresztőn látványosan élte a mindennapos keménydrog-használók „egyszer-fenn-egyszer-lenn-de-inkább-lenn-mint-fenn” típusú életét, egészen tavaly nyárig, amikor is Isteni csoda folytán egyszer csak megszűnt aktív kábítószer-fogyasztónak lenni, nagyjából megértette, hogy mi folyik körülötte, vadonatúj zenekart alapított, és ismét koncertezni kezdett, de most már drogmentesen.

A zenekarnak a 2021. június 19-i MiniFishing-es bemutatkozó koncertje óta ez a pénteken a Helynekemben pörgő akciója lesz kereken a 40. fellépése, vagyis nem aprózzák el a dolgot a srácok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában