Csokigyűjtés

2022.11.27. 21:00

Legyen tele a Mikulás puttonya!

Kérjük kedves Olvasóinkat, egy-egy tábla csokival járuljanak hozzá a szerény körülmények között élő gyermekek boldogságához!

ÉM

Fotó: Ádám János

Az idén ismét meghirdettük csokigyűjtő akciónkat. Az Észak székházának földszintjén elhelyeztünk egy hatalmas, piros dobozt, ide várjuk az édességeket. Kérjük kedves Olvasóinkat, ha erre járnak (Miskolc, Zsolcai kapu 3.), hozzanak magukkal egy-egy tábla csokoládét, hogy örömet szerezhessünk azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy meglepetéssel kedveskedjenek csemetéiknek. Ezen a télen a MIÓVI Vadász Úti Tagóvodája kis növendékeinek szeretnénk örömet szerezni, és sok-sok csokit eljuttatni nekik.

Szabó Andrea Éva tagintézmény-vezetőtől megtudtuk, gyermekeik minden évben nagy izgalommal várják a Mikulást. Dallal, verssel és kis ajándékkal készülnek, és az oviban az a szokás, hogy tejjel és keksszel is megkínálják a jó öreg nagyszakállút. A puttonya azonban sokszor elég soványka, mert a szülők, mivel nehéz körülmények között élnek, nem tudnak édességre áldozni. Egy fiatal házaspár támogatja az óvodát, de ők is csak lehetőségeikhez mérten tudják segíteni a 40 gyermekeket. 

Kérjük kedves Olvasóinkat, ha tehetik, segítsenek egy-egy tábla csokoládéval, hogy idén a Vadász Úti Tagóvoda gyermekeinek is sok finomságot vihessen a Mikulás. Az akcióhoz az Észak-Magyarország dolgozói is hozzájárultak, hiszen a nagy, piros dobozba mi is bedobtuk az általunk felajánlott édességeket. A csokikat december 4-éig várjuk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában